Amerikai repülőgépet azonosítottak a Balaton felett

A Honvédelmi Minisztérium közleményben adott ki tájékoztatást arról, hogy a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja egy amerikai felségjelzésű C-130 típusú gépet észlelt tegnap, melynek azonosítására éppen a Balatonnál került sor.

A Ramsteinbe tartó amerikai repülőgép a magyar légtérbe érkezéskor nem vette fel a rádiókapcsolatot a légiirányítással, ezért a NATO Egyesített Légi Hadműveleti Központja riasztást adott ki, és felszállást rendelt el a légvédelmi készenléti szolgálatban lévő vadászgépek számára.

A magyar készenléti géppár ezután a Balatonnál megkezdte az amerikai repülőgép azonosítását. A sikeresen létrejött kétoldalú rádiókapcsolatot követően az amerikai felségjelzésű repülőgép elhagyta a magyar légteret, a Gripenek pedig visszatértek a kecskeméti bázisra.



Forrás: hirbalaton.hu

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom