Átadták a 31. Quasimodo költőverseny fődíját

A 31. Quasimodo költőverseny fődíját Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. A balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott pénteki díjátadó ünnepségen Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM)  helyettes államtitkára a versek küldetéséről szólt megnyitó beszédében.

 Szentmártoni János arról beszélt, hogy “a jó vers a szavak mögötti valóság megnyilatkozása”.     Felidézte: Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő egykor Balatonfüreden talált gyógyulást, hálaérzetét pedig versebe öntötte és egy fát is ültetett ennek emlékére. Mint mondta, a költészet napjához mérhető ünneppé nőtte ki magát a rendezvény, több ezer költeményt teremve éveken át.     Gabriele La Posta, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója a költészet elgondolkodtató, megváltó erejéről beszélt.              

 Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a rendezvényen résztvevők a versek által kiszakadhatnak a hétköznapokból, átélhetik a versek, az irodalom gyógyító erejét.          A kétnapos irodalmi fesztiválon kiállítás, koncertek és kötetbemutatók várják a közönséget. A költőversenyre idén több mint háromszáz vers érkezett. A zsűri döntése értelmében a fődíjat Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. Különdíjban részesült Jóna Dávid Patchwork című verséért, a zsűri Térey János-díjjal ismerte el Payer Imre Rapszódia tájakról, időkről című alkotását.
    

A 31. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny pénteken a Borbély Szilárd költő, a Nincstelenek című regény szerzője emlékét felelevenítő kiállítással kezdődődött a Kisfaludy Galériában, ahol Tamus István grafikáit láthatja a közönség szeptember 16-áig. Ezt követően a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartottak ünnepséget.    
    

Szombaton bemutatják Franco Cajani Visszapergetett álmok másodszor című kötetét és Roberto Ruspanti Agrigentói sétány című regényét is. A programok között lesz irodalmi kerti party borkóstolóval és Bakos Árpád triójának koncertjével, Stamler Ábel vallástudós Horváth Róbert vallásfilozófussal beszélget és kihirdetik a Hamvas Béla meghívásos esszépályázat eredményét is. A fesztiválon bemutatják a Minden örömben bor című kötetet is.
    

Salvatore Quasimodo (1901-1968) 1961-ben járt Balatonfüreden, a Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom