Átadták a megújult sümegi várat

Átadták a megújult sümegi várat

A múltból örökölt javakat az elkötelezett emberek képesek megmenteni a jövő számára – hangsúlyozta a sümegi vár keleti szárnyának megújítása alkalmából rendezett keddi átadóünnepségen Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter.

 A megmentett műemlékek a jelen részeivé válnak, a jövő technikájával felszerelve pedig a következő generációknak is közvetíthetik a múlt értékeit – húzta alá a miniszter, a térség országgyűlési képviselője.

Hozzátette: a beruházásnak köszönhetően a térségbe új munkahelyek jönnek létre, megújul a város és egyre jelentősebb kultúrtörténeti központtá válik.

Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára elmondta, hogy a sümegi vár keleti szárnya 1,1 milliárd forint uniós forrásból újult meg, és vált egész évben látogatható kulturális attrakcióvá. A hosszú távú cél az, hogy a sümegi várhoz hasonlóan az ország valamennyi műemléke megújuljon, és új tartalommal teljen meg – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy az új építészeti törvény a jobb, teljesebb, egészségesebb élet feltételeit hivatott megteremteni, ennek érdekében 2025. december 31-ig a műemlékek teljes körű felülvizsgálata meg fog történni.

Oláh Zsanett, a NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója úgy fogalmazott, hogy hosszú évtizedeken át hanyatlott a vár, most azonban a 21. századi felszereltségének köszönhetően egyre több látogatót vonz.

A várudvaron lovagi tornák, szabadtéri előadások, a belső terekben pedig az építéstörténetet és a középkor mindennapjait bemutató tárlat, vármakettek, vetítőterem és interaktív eszközök várják az érdeklődőket.

Papp Imre várkapitány felidézte a vár történetét, kiemelve, hogy 1989 óta üzemelteti a családja. Kezdetben 10 százalékban magyar, 90 százalékban külföldi látogatója volt az erődnek, ez az arány mára megfordult – mondta.

Több mint 200 dolgozója van évente a várnak, az ingyenes nyílt napok, amelyek során a látogatók megismerhetik a programokat, a fejlesztéseket, számos érdeklődőt vonzanak.


Forrás: MTI
Fotó: MTI / Vasvári Tamás

Kapcsolódó

Szeptemberben avatják boldoggá Bódi Mária Magdolnát Veszprémben

A szertartást dr. Erdő Péter bíboros végzi majd. - - XIV. Leó pápa 2025. szeptember 6-ára, szombat 11
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Zseblámpával, különleges esti túrán fedezhetik fel a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyházat az érdeklődők

Többek között a Szent Mihály Főszékesegyház harangtornyát is felfedezhetik azok, akik a Múzeumok Éjszakáján
Elolvasom