Átadták az észak-balatoni vasútvonal villamosított szakaszát

Átadták az észak-balatoni vasútvonal villamosított szakaszát

Átadták az észak-balatoni vasútvonal mintegy 24 milliárd forintból villamosított, Szabadbattyán és Balatonfüred közti szakaszát pénteken Balatonfüreden.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára az ünnepségen kiemelte: a kormány az elmúlt időszakban több mint 300 milliárd forintot fordított közlekedésfejlesztésre a Balaton térségében.
    

Az észak-balatoni vasútvonal első ütemben 55 kilométeren megújított szakaszán szombattól már villamos vontatással járhatnak a vonatok. A korszerűsített infrastruktúrának köszönhetően a korábbi székesfehérvári mozdonycsere megspórolásával akár húsz perccel csökken a menetidő Balatonfüredről Budapestre – tette hozzá.
    

Arról is beszélt: előkészületben van az északi parton az összesen mintegy 106 kilométeres Balatonfüred – Tapolca – Keszthely és Tapolca – Ukk vonalszakaszok felújítása, villamosítása is. Megjegyezte: a kapcsolódó közbeszerzésben már beérkeztek az ajánlatok, eredményes eljárás esetén megkezdődhet a tervezés, engedélyeztetés.
    

A távlati cél a Balaton teljes körbejárhatóságának megteremtése környezetbarát, a tájba illeszkedő vasúttal – hangsúlyozta Mosóczi László.
    

Emlékeztetett: 2010 óta hat vonalszakaszon, összesen 436 kilométeren történt hasonló fejlesztés, a kivitelezők jelenleg is dolgoznak Püspökladány és Biharkeresztes között. Közölte: a villamosított szakaszok összes hosszát körülbelül 2750 kilométerről mostanra 3200 kilométer közelébe növelték.
    

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a versenyképes közösségi közlekedés érdekében elengedhetetlennek nevezte a vasúti és közúti kínálat integrálását. Ezt szolgálja a MÁV és a Volán integrációja.
    

Hozzátette: erős balatoni szezonra számít, az idei előszezoni menetrendben 55 százalékkal több utasuk volt, mint a tavalyi év azonos időszakában.
    

Az idei főszezonban a legversenyképesebb eljutást nyújtja majd a fővárosból Balatonfüredre a Kék Hullám Intercity, az utasellátó szolgáltatást kiterjesztik az északi partra, és a Szolnokon gyártott első osztályú IC+ kocsikat is forgalomba állítják nyáron a Balatonnál. A déli parton emeletes motorvonatok is járnak majd.
    

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese beszédében a villamosítás mellett kiemelte, hogy négy település – Polgárdi, Balatonkenese, Balatonfűzfő és Alsóörs – vasútállomása is megújult. Emellett Szabadbattyánban villamos alállomás épült.
    

Bóka István, Balatonfüred polgármestere fontosnak nevezte a tóparti infrastrukturális fejlesztéseket, melyek azt a célt szolgálják, hogy minél gyorsabban és minél kényelmesebben lehessen közlekedni a Balatonnál.
    

Kontrát Károly, a térség országgyűlési képviselője hangsúlyozta: a Balatonfüreden 2017-ben megújított közös vasúti és autóbusz-állomást követően a most átadott fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy a vasúti közlekedés valódi alternatívát jelentsen Balatonfüred és a főváros között.

Forrás: mti.hu
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Kapcsolódó

Legalább százzal hajthatott a siófoki gázoló

A sajnálatos eset egy okos zebra közelében történt. - - Fémes csörömpölést, majd csikorgást hallottak
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Mikládi-tó tanösvény, Gyulafirátót

A közigazgatásilag Veszprémhez tartozó Gyulafirátót határában húzódik egy lápos, zsombékos kis tó, melyet a
Elolvasom

Idén is három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál

Három napon át tölt meg progresszív kultúrával egy ipari területet az Inota Fesztivál, amely ma kezdődik a
Elolvasom