Átadták Balatonudvari megújult csónakkikötőjét

Átadták pénteken Balatonudvari csónakkikötőjét, amely mintegy 100 millió forint ráfordítással újult meg.

Szári Zsolt, a vagyonkezelő Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN) vezetője az átadóünnepségen ismertette: a kikötőfejlesztés eredményeként két móló mentén összesen 75 modern, elektromos töltési lehetőséget is biztosító csónakkikötőhelyet alakítottak ki.

A költségekhez a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) 50 millió forinttal járult hozzá, az üzemeltető Balatonudvari Öböl Csónakos Egyesület pedig további 7,2 forintból oldotta meg az elektromos hálózat bővítését és a partrendezést. A megújult kikötő idén június 25-én kapta meg a használatbavételi engedélyt. Az önkormányzat és a halgazdálkodási társaság között megkötött vagyonkezelési szerződésnek köszönhetően évtizedes távlatban biztosított a horgászokat is kiszolgáló kikötő működése – áll a BHN közleményében.

Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke az átadóünnepségen úgy fogalmazott, kiemelt céljuk a horgászati pozícióik javítása, lehetőségeik fenntartása, fejlesztése.  A csónakkikötők létesítése, bővítése azért is kulcskérdés, mert a horgászturizmust leginkább korlátozó tényező a horgászatra alkalmas szabad partszakaszok csökkenő száma – tette hozzá.


Forrás: MTI

Kapcsolódó

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson

Agrárlogisztikai tárolócsarnokot adtak át Nemesvámoson, a beruházásra 390 millió forint TOP Plusz forrást n
Elolvasom

Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózatot hoztak létre Keszthelyen

Balatoni Agroturisztikai Együttműködési Hálózatot hoztak létre a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MA
Elolvasom

Őrizetbe vettek egy férfit az ösküi pirotechnikai robbanás ügyében

Őrizetbe vettek egy 43 éves ösküi férfit a településen múlt kedden történt pirotechnikai robbanás ügyében,
Elolvasom