Ilyen nincs! Autóval hajtott a sínekre, majd elakadt rajtuk egy férfi Siófokon

Ilyen nincs! Autóval hajtott a sínekre, majd elakadt rajtuk egy férfi Siófokon

Az idős sofőr ellen a siófoki rendőrség munkatársai eljárást indítottak – számolt be a police.hu. A slamasztikából végül a katasztrófavédelem húzta ki az illetőt.

Szerencsétlenül ért véget annak a járművezetőnek az útja, aki 2024. november 28-án délután a siófoki vasútállomáson járművével elment a kerékpártároló mellett végig a peronon, majd az „A” vágányra hajtott és elakadt.

A MÁV munkatársai a hamarosan érkező szerelvényt másik sínpárra irányították át, a kétségbeesett sofőrt pedig a katasztrófavédelem segítette ki szorult helyzetéből. A járőrök kérdésére a 71 éves férfi nem tudott magyarázattal szolgálni a történtekre.

Az egyenruhások a sofőr ellen vasúti közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt indítottak eljárást.


Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Tilos rollerezni, biciklizni és kutyát sétáltatni a Zamárdi Nagystrandon

A szigorú szabályok betartását közterület‑felügyelők ellenőrzik majd. - - Zamárdiban június 13‑án
Elolvasom

Akár 2,5 millió forintos négyzetméteráron is pöröghetnek balatoni ingatlanok a legnépszerűbb helyeken

A legnagyobb fejlesztési központ továbbra is a déli part fővárosa, Siófok. - - A Balaton körüli új épí
Elolvasom

Fiatalkorúak gyújtották fel a somogyi gyermekotthont, hogy megszökhessenek

A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan elkövetett közveszélyokozás bűntette miatt emelt vádat azzal a fia
Elolvasom