Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bagolyvári Promenád, Balatonszemes

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Bagolyvári Promenád, Balatonszemes

Sok oka lehet annak, hogy Balatonszemest pötyögjük a GPS-ünkbe egy-egy hétvégi kiruccanás alkalmával, de a borongós, őszi hangulathoz talán a “Bagolyvári Promenád” dukál a leginkább. A község festői sétánya idén az Év fája verseny döntősei közé is bekerült, amit magával ragadó, kellemes aurájának köszönhet.

Valamikor a 20. század legelején ültethették az impozáns gesztenyést. Az eredeti fákat a település közössége az idő múlásával folyamatosan pótolta, így az árnyas fasor két oldala hézagmentesen ölelheti egymást már több, mint egy évszázada. A névadó Bagolyvár, ahogy ismerjük 1898-ban épült, de előtte helyét az úgynevezett Bolondvár foglalta el, amely még a török kort is megélte annak idején.



A sétányon lejjebb egy bájos kis kápolna lelhető fel, amely a mai napig funkcionál a vasárnapi istentiszteletek színhelyéül a nyári időszakban. A pár száz méteres, de annál meghittebb sétány végén ível a Sóhajok hídja, amely szintén a korai 1900-as években épült. A környék épületei ugyancsak ennek a kornak a lenyomatát képezik, így nem csoda, ha az errefelé andalgókat egyfajta kellemes nosztalgia járja át.



Ha Szemesen járunk érdemes még pár pillantást vetni a Posta múzeumra is a főtér közelében, amely ismét egy másik érába enged betekintést vagy a Latinovits Zoltán Múzeumra, amely a tragikus sorsú színészóriás előtt állít emléket, de akad itt Pálos kolostorrom is a 14. századból.


Fotók: evfaja.okotars.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pilinszky János egykori nyaralóhelye, Balatonkenese

Pilinszky János egyértelműen egyike a 20. század legnagyobb magyar költőinek. Munkája generációk sorára gy
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentlélek templom, Porva

A Magas-Bakonyban, Zirctől mindössze 9 kilométerre fekvő Porva eklatáns példája a dús, zöldellő lombok köz
Elolvasom