Bakancslistás helyek a Balaton körül – Böre-vár

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Böre-vár

Ságvár közelében, a Jaba patak szomszédságában fekszenek a Böre- vagy egyes változatokban Bere-vár maradványai, melyeket a természet már ugyan régen visszahódított magának, mégis a déli part kulturális és történelmi örökségének szerves részeit képezik. A szebb napokat is megélt objektumról ma már csak az egykori sáncai tesznek tanúbizonyságot a somogyi erdő mélyén.

A középkorban két Bere nevű falu is létezett a környéken, melyek feltehetően a már felépült vár úgynevezett váralja települései lehettek. Első írásos említésük 1229-ből származik és valószínűleg nevük az akkoriban ide telepített kabar népektől eredeztethető. Egyes későbbi elméletek szerint még maga Koppány is a Bere-várban lakott, mások szerint pedig éppen a Koppánnyal hadakozó Géza, illetve István fia telepítette be a kabarokat erre a vidékre.


Mivel nagyon kevés adat maradt fent, így igazságot tenni is nehéz. Annyi bizonyos, hogy a vár még sokáig állhatott, de elestéről nem ismertek a konkrétumok. Egy 1812-re datált, a közeli Szentlászlópusztát említő dokumentum már csak a nem túl hízelgő “valamely várként” értekezik róla. Ugyanez az irat viszont egy bizonyos innen induló és egészen Ságvárig húzódó alagútrendszerről is szól, ám ennek a létezésére sajnos azóta sem került elő semmilyen bizonyíték.


Sajnos vizuális értelemben a vár nem tartozik a legnagyobb attrakciók közé, ám a szakavatott szem számára megannyi apró, történelmi érdekesség bukkanhat elő a sáncok közül. Sándorfi György és Nováki Gyula végeztek itt feltárásokat 1987-ben, melyek során többek között egy középkori cserép került elő.


Fotók: Wikipedia



Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom