Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csapody-kastély, Ádánd

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Csapody-kastély, Ádánd

A Somogy megyei Ádándon található Csapody-kastély sajnos pontosan illeszkedik azon magányosan tengődő kúriák sormintájába, melyeknek létrejötte a 18. században arisztokrata körökben és a déli parton végigsöprő építkezési trendhullámnak köszönhető. A sors pedig kísértetiesen hasonló fordulópontokat jelölt ki ezeknek az épületeknek a történetében.

Az épület helyén korábban, a 17. században már állt egy kastély, melyet a régi, nemesi család, a Perneszyek birtokoltak. Ennek a famíliának a leányági sarja volt az a Csapody Pál, aki a most látható kastélyt építtette 1820 és ’27 között. Falai között a kor olyan alakjai fordultak meg, mint Wesselényi Miklós, Kemény Zsigmond vagy Roboz István. A tulajdonos szenvedélyes lótenyésztőként a helyi lovaskultúrát is felvirágoztatta a tevékenységével. Az udvar istállója a mai napig áll.

Fotó: Ezerszínű Világ / Facebook

Csapodyt gyermek és utód nélkül érte a halál 1859-ben, özvegye pedig hamar túladott az épületen és az azt övező hatalmas birtokon. A kastély ezután sok kézen megfordult grófok és nemesi családok körében. A Satzgerek például generációkon keresztül gazdálkodtak a területen, ám a második világháború során elhagyták az országot. A kastély berendezését ezután fosztogatók hordták szét. Az államosítás kezdetétől a kúria egészen 2007-ig bezárólag adott otthont egy mezőgazdasági szakiskolának.

Fotó: Ezerszínű Világ / Facebook

A majdnem hat hektáros kastélyparkba az iskola kialakításakor sportpályákat, hangárokat, tárolóhelyiségeket és műhelyeket létesítettek, valamint a birtok faritkaságaiból is többet kivágtak. Szerencsére néhány egy-másfél évszázados példány megmenekült ez elől a végzet elől és még ma is áll. Az iskolát Fekete Istvánról nevezték el, akinek mellszobra szintén a parkban állt, ám az intézmény bezárását követően az ádándi általános iskola elé helyezték át.


Fotó: szallas.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Boldog Özséb szobor, Balatonszemes

A pálosok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, melyet Boldog Özséb, esztergomi kanonok hívott életre
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát-kápolna, Gyulakeszi

A Tapolca és a Balaton között, a Csobánc hegy nyugati lábánál fekvő Gyulakeszin egészen a római kor óta vir
Elolvasom