Bakancslistás helyek a Balaton körül – Forrás-hegyi geológiai bemutatóhely, Felsőörs

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Forrás-hegyi geológiai bemutatóhely, Felsőörs

A Balaton-felvidék földtörténeti múltjába tekinthetünk be elég alaposan a felsőörsi Forrás-hegyen kialakított geológiai állomáson. A környék vulkanikus tevékenysége és az egykori Triász-tenger üledékrétegei hihetetlenül gazdag leletanyagot hagyományoztak az utókorra. A bemutatóhely a laikusok számára is sok érdekességet vonultat fel több százmillió éves távlatokból.

A felsőörsi Forrás-hegy földtani leleteinek részletesebb, tudományos jellegű feltárása Böckh János bányamérnök és geológus nevéhez fűződik, aki a 19. század végén bukkant rá az itteni kőzetrétegekre. A lelőhely később világviszonylatban is ismertté vált a szakemberek között, számos nemzet tudósai folytattak kutatásokat a formációkon. Szakmai berkekben „Magyarország első földtani alapszelvényeként” hivatkoznak a kőzetegyüttesre.


A különböző rétegek az első vagy néha a legjelentősebb felfedezési helyük nevét viselik, ez alapján megkülönböztetünk Megyehegyi, Felsőörsi, Vászolyi, illetve Buchenstein formációkat. A masszív kőzetanyagban sokszor olyan ősi élőlények vázmaradványai vagy azoknak lenyomatai érhetők tetten, mint a tengerililiomok, a lábasfejűek vagy esetleg a kagylós férgek.


A megközelítés a település északnyugati csücskéből, a focipálya irányából lehetséges, ahol egy Geológiai bemutatóhely feliratú tábla már jelzi is a látványosságot. Az első információs tábláig kavicsozott ösvény visz tovább egy meredeken lefelé vezető lépcsősorig, amely végül egy vízszintes felületbe torkollik, itt egy újabb tábla jelzi a hosszúkás sávban elterülő bemutatóhelyet, melyet egy félnyeregtetős faszerkezet óv a további természetes eróziótól.


Fotók: Wikipedia


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pálos emlékhely, Badacsonytomaj

Az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend a középkorban rendkívül aktívan működött a Balaton partjain. Sz
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Maderspach Viktor kilátó, Várpalota

A várpalota fölé magasodó Tési-fennsíkról – vagy, ahogy a helyiek többnyire nevezik, a kopaszról – gyönyörű
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kálvária, Paloznak

Paloznak csodás fekvése és a szőlőtermesztéshez kiváló mikroklímája miatt vált ismertté, ám az utóbbi bő év
Elolvasom