Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt túraút mentén áll egy magányos, bozóttal, dzsindzsával benőtt kőrakás, amely egészen 1969-ig patinás vízimalomként funkcionált.

Az épületről kevés konkrétum ismert, mindössze egy közeli fára kiszögelt, kézzel írt információs tábla enged némi betekintést a malom múltjába. Az objektumot ismeretlen megálmodói fűrészmalomnak szánták, az első tervek 1910-ben láttak napvilágot. A nevét egy bizonyos Hullay Ferenc után viseli, akinek 1919-ben került a birtokába.


A tábla említést tesz egy 1938-ban bekövetkezett nagyobb árvízről, amely során a malom jelentősen megrongálódott statikailag. A szerencsétlenség ráadásul a legrosszabbkor jött, mivel a malom felújítását még a második világháború kitörése is hátráltatta, így az egészen az 1950-es évek közepéig váratott magára.


Az épület kései renovációja után az úgynevezett gattermalom azonban még 1969-ig fűrészelte a deszkákat. Megközelíthető a Rezi vár maradványainak irányából vagy akár Zalaszántó felől is.


Fotók: Index Fórum


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Boldog Özséb szobor, Balatonszemes

A pálosok az egyetlen magyar alapítású szerzetesrend, melyet Boldog Özséb, esztergomi kanonok hívott életre
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát-kápolna, Gyulakeszi

A Tapolca és a Balaton között, a Csobánc hegy nyugati lábánál fekvő Gyulakeszin egészen a római kor óta vir
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentháromság-szobor, Veszprém

Veszprém történelmi öröksége legnyilvánvalóbb formájában a várnegyedben, illetve annak közvetlen vonzáskörz
Elolvasom