Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kelta földvár, Balatonföldvár

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kelta földvár, Balatonföldvár

Ha a balatonföldváron működő kelták hagyatékáról beszélünk már maga a város neve is beszédes. A kései vaskorban épült erődítmény árkai és sáncai még ma is jól kivehetőek a magasparton és a mítikus nép balatoni emlékeit hordozza a helyi Kelta sétány is a Petőfi utca meghosszabításaként.

A Kr.e. 4. században a területen kelták telepedtek le és hoztak létre egy úgynevezett oppidumot, vagyis egy erődítménnyel ellátott kezdetleges falvat, melyre mára már csak a magasparton létrehozott vár egykori sáncai emlékeznek. A kelta telepesek a helyszín természetes, jól védhető adottságait vehették figyelembe, mikor létrehozták a közösségük új bázisát.

A sáncokhoz vezető út

A Balaton partjait Kr.u. 180 táján hódították meg a rómaiak, így feltételezhető, hogy ez jelentette a kolónia végét is, bár pontos adatok nem ismeretesek. A települést Földvárként első ízben egy 11. században keltezett dokumentum említi. Az egyetlen ma is látható, egybefüggő sáncmaradványra a helybéliek Stefánia-sáncként hivatkoznak, tetején egy kisebb kilátópont található, melyről a Balatonra tekinthetünk rá jobban.

A Habsburg Birodalom katonai térképe

A Petőfi Sándor utca végéből folytatódó Kelta sétányon találjuk az eredetileg még 1936-ban felállított országzászlót is, mely a mai formájában 1991 óta látható. Innen szintén nagyszerű panoráma nyílik a magyar tenger túlpartjának domborzati hullámaira, többek között talán a Tihanyi-félszigetet vehetjük a legjobban szemügyre.


Képek: varak.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sér-kút, Nemesgulács

A Balaton-felvidék vulkanikus eredetű tanúhegyei a Káli-medence imázsának talán legszembeötlőbb elemeit jel
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hegyi Imre emlékpark, Jásd

A Tési-fennsíkot Szápárral összekötő, varázslatos szerpentinekkel tarkított, árnyas műút mentén találjuk a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fájdalmas Szűzanya Plébániatemplom, Zirc

A Bakony fővárosaként is emlegetett Zirc szakrális jelentősége már csak a legendás és a város kulturális ar
Elolvasom