Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kiskirálylány szobor, Tapolca

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kiskirálylány szobor, Tapolca

Tapolca Fő terén, a település szívcsakrájában egy bronzból öntött gyermeki alak felügyeli a város szorgos mindennapjait. A legendás szobor Marton László, Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész alkotása, aki nem mellesleg Tapolca szülötte.

A szobor eredeti verzióját, egy nagyjából félméteres kisplasztikáját 1972-ben készítette a művész és első házasságából született kislányát, az akkor hatéves Évikét ábrázolta, aki sokszor királylánynak öltözött be fején újságpapírkoronával, palást gyanánt pedig a fürdőköntös szolgált. Ez a kisplasztika a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában áll.


A saját lányomról mintáztam – nyilatkozta Marton László 2007-ben –, lehetett talán hatéves és a kertben játszott. Királylánynak öltözött: egy fürdőköpenyt terített a vállára, koronát tett a fejére. Sikerült elkapnom ezt a pillanatot és rögtön éreztem, hogy ez egy jól sikerült alkotás. Évekkel később a főváros egy szobrot kért tőlem. Azonnal a Kiskirálylányra gondoltam és szerencsére sikerült megtalálnunk neki azt a helyet, ahol jól érzi magát a szobor.”


A szobor nagyobb variánsát 1990-ben installálták a Dunakorzóra Budapesten, másodpéldányát pedig a tapolcai Fő térre állították ki, a Malom-tó közelében, melynek partján az alkotó emlékmúzeuma is áll. A bronzplasztika egy további kópiája Japánban a Tokyo Metropolitan Art Space nevű kulturális központ koncertterme előtt is látható.

Fotók: szallas.hu


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Somlói vár

Somló vára – pontosabban annak maradványa - az Ajka fölé magasodó, legendás, vulkanikus eredetű hegy szokny
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szarvaskő vára, Döbrönte

Döbrönte egy Pápai járásban fekvő zsákfalu a Bakony nyugati oldalán. A dombok között megbújó bájos települé
Elolvasom