Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kunffy Lajos Emlékmúzeum, Somogytúr

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Kunffy Lajos Emlékmúzeum, Somogytúr

Kunffy Lajos festőművész 1869-ben a somogyi Orcin látta meg a napvilágot jómódú, földbirtokos, zsidó család sarjaként. Kalandos élete során több külföldi országban is élt, ám végül a család somogytúri birtokán telepedett le, ahol hosszú élete végéig alkotott, az ingatlanban pedig patinás emlékmúzeumot rendeztek be a művész tiszteletére.

A falu északi bejáratánál található egykori Bosnyák-kúria a 18. és a 19. század fordulója körül épült alapvetően klasszicista stílusban. Hosszas kalandozásai után itt élte életét Kunffy Lajos festőművész, aki egyébként családja révén földbirtokos és malomtulajdonos is volt. Hosszabb párizsi tartózkodásából az első világháború kitörése szólította haza. Ekkor még felváltva élt és festett a kúriában, illetve Budapesten.


Székhelyét 1934-ben helyezte végleg a somogytúri birtokra. Az innentől datálható alkotásain már némiképp tetten érhetőek az impresszionizmus hatásai. Élete vége felé, 1958-ban képtára már gyakorlatilag egyfajta állandó tárlatként funkcionált. 1962-ben, 92 éves korában, Kaposvárott bekövetkezett halála után pedig tényleges emlékmúzeumként nyitották meg az épületet 1979-ben, mely a mai napig fogadja a látogatókat.


Az exkluzív kiállítás mintegy 120 válogatott festményt vonultat fel a művész személyes tárgyaival, eredeti bútoraival, berendezéseivel, illetve további relikviáival kiegészülve. A múzeum a májustól októberig terjedő szezonban keddtől vasárnapig látogatható 10 és 18 óra között.


Fotók: www.kunffy.art


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Sér-kút, Nemesgulács

A Balaton-felvidék vulkanikus eredetű tanúhegyei a Káli-medence imázsának talán legszembeötlőbb elemeit jel
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hegyi Imre emlékpark, Jásd

A Tési-fennsíkot Szápárral összekötő, varázslatos szerpentinekkel tarkított, árnyas műút mentén találjuk a
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Fájdalmas Szűzanya Plébániatemplom, Zirc

A Bakony fővárosaként is emlegetett Zirc szakrális jelentősége már csak a legendás és a város kulturális ar
Elolvasom