Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ördögigafa, Sümeg

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Ördögigafa, Sümeg

A Sümeg melletti Sarvaly középkorban elpusztult falváról, pontosabban annak erdei nyomairól már értekeztünk a korábbiakban, most azonban szintén ezen erdő egy nevezetességét mutatjuk be, amely amellett, hogy valódi botanikai különlegesség, a laikus szemlélő számára is azonnal szembetűnik.

A szóban forgó, matuzsálemi korú bükk kétfelé ágazó törzse hozzávetőlegesen kétméteres magasságban újra összeforr, majd ismét háromfelé ágazik tovább. Ha ez nem lenne elég, a kéregből kitüremkedő gumók és ágcsonkok egy ponton egy “démoni” arcot formálnak, feltehetőleg innen ered az elnevezés az ábrándos kedvű népi folklór további képzettársításainak köszönhetően.


A különleges növésű bükk körülbelül kétszáz esztendős lehet, teljes magasságát 35 méteresre becsülik, törzsének kerülete pedig 3 méteres. Tiszteletre méltó kora ellenére egészségi állapotát a legutolsó hivatalos felmérés kielégítőnek találta.


A fa a sarvalyi forrástól, illetve a hozzá vezető ösvény és a K jelzés találkozásától dél, délkelet felé mindössze pár száz méterre található. A török korban elpusztult falu romjai pedig továbbhaladva ebbe az irányba érhetők el.


Fotók: Google Maps


Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Somlói vár

Somló vára – pontosabban annak maradványa - az Ajka fölé magasodó, legendás, vulkanikus eredetű hegy szokny
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szarvaskő vára, Döbrönte

Döbrönte egy Pápai járásban fekvő zsákfalu a Bakony nyugati oldalán. A dombok között megbújó bájos települé
Elolvasom