 
 
	
	
	 Az erdei tisztáson épült téglatemplom történetét 2000 májusában kezdték régészeti igényességgel felgöngyölíteni a szakemberek, aminek során a belső falakon barokk motívumokra, míg a külsőkön pedig az Árpád-korban alkalmazott állványozáskor fúrt lyukakra leltek. Ebből következően az imaház bizonyosan középkorú eredetű, ám erre építészeti szempontból kevés konkrétum utal (pl.: a falazás módja és a befalazott déli kapu), így feltételezhető, hogy több ízben jelentős átalakításokon essett át.


A török idők alatt a templom romosan, elhagyatottan várt egy szebb holnapra, mely végül valószínűleg a 18. században jöhetett el számára, amikor is teljesen újjáépítették. Legalábbis erre utal az erősen homokos habarcs, mely a barokk korszaknak volt a sajátja. Bizonyos források ezt a restaurációt 1736-ra datálják. A belső falakra rakódott vakolatrétegeken a szakemberek legalább három különböző kor stílusjegyeit tárták fel a vizsgálatokkor.


A második világháború során állapota ismét jelentősen leromlott, 1940-ben megint újjáépítették, majd 1968-ban ismét egy nagyobb volumenű tatarozást eszközöltek rajta. A Nagyboldogasszony tiszteletére szentelt templom a mai napig közkedvelt zarándokhely, mely ráadásul saját énekkel is rendelkezik. Jelenleg a szombathelyi püspökség joghatósága alatt áll.  
Fotók: Vaspör – Pusztacsatár / Berta Ottília / Facebook