Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát kápolna, Balatonlelle

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szent Donát kápolna, Balatonlelle

A Balatonlelle felett nyúlik el a lankás Kishegy, amelynek aprócska magaslatáról a Balaton is a déli part egyik legpazarabb panorámájában tündököl. A Kishegy ékköve viszont – megannyi présház és pince mellett – egyértelműen az úgynevezett parasztbarokk stílusban épült Szent Donát kápolna.

Az épületet a hegy tulajdonosa, Majthényi György emeltette valamikor a 18. század derekán és nevét szintén ő adta Szent Donát, a szőlősgazdák védőszentje után, de erről csak egy 1815-ből származó feljegyzés alapján következtethetünk. Harangját Padányi Bíró Márton püspök benedikálta 1748-ban.



A kápolna hogy, hogy nem, de 1815-ben már Széchenyi István apjának, Széchényi Ferencnek a fennhatósága alá tartozott. Az első világháború alatt harangjától megfosztották, de 1928-ban egy újjal kárpótolták a sérelemért. A vérzivataros időszak elültével a hívek alázatos hozzájárulásával építhették újjá az épületet 1950-ben. 1984-ben sajnos ismeretlen elkövetők az éjszaka leple alatt betörtek és ellopták az oltár Szent Donát és Szent Kajetán műemlékszobrait.


2014-ben ismét tatarozták a szentélyt, amelyet többek között egy vadonatúj fazsindely szerkezettel újítottak meg. A kápolnával szemben az egykori tulajdonosról elnevezett Majthényi Présház található, amely a mai napig is egy többnyire magyaros fogásokkal kecsegtető étteremként üzemel.


Képek: errearra.org

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Temetőkápolna, Örvényes

A Tihanyi-félsziget szomszédságában fekvő Örvényes Árpád-kori településeink egyike, de már az avar és a ró
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pilinszky János egykori nyaralóhelye, Balatonkenese

Pilinszky János egyértelműen egyike a 20. század legnagyobb magyar költőinek. Munkája generációk sorára gy
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szentlélek templom, Porva

A Magas-Bakonyban, Zirctől mindössze 9 kilométerre fekvő Porva eklatáns példája a dús, zöldellő lombok köz
Elolvasom