Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szobakű-barlang, Balatongyörök

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Szobakű-barlang, Balatongyörök

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, különösen a Keszthelyi-hegységben megannyi kisebb-nagyobb barlang tátong. Ezek közül egy apróbb, de geológiai szempontból nem kevésbé jelentős ilyen nyílás a Szobakű-barlang is, amely megannyi kutató érdeklődését keltette már fel az idők során.

A dolomitban kialakult Szobakű- vagy néhol Szobakő-barlang Balatongyörök centrumától északi irányba négy kilométerre húzódik. Az úgynevezett hasadékos sziklaüreg egyetlen helyiségének alapterülete hozzávetőlegesen 20 négyzetméter, magassága pedig 6-7 méter lehet. Bejárata az Edericsi-hegy nyugati oldalán nyílik. Már a 20. század kezdete óta folyamatosan számolnak be róla földrajzi témájú szakkönyvek, folyóiratok.

Fotó: szimija / Youtube

Tudományos jelleggel először Jankó János, földrajz- és néprajztudós foglalkozott vele 1902-ben megjelent művében, de később, 1954-ben Dornyai Béla helytörténész is említést tesz róla az éves Földrajzi Értesítőben, majd a Balaton és környéke című útikönyvében is. Minden bizonnyal egy nyitott törés karsztos kioldásával képződhetett a karni dolomitsziklában. Egy 1976-os kézirat bagolytanyaként ír róla.

Fotó: szimija / Youtube

A fent említett Dornyai elmélete szerint a Szobakű elnevezés kályhára utalhat a szoba szó eredeti, régi jelentése alapján. A Balatongyörökről vezető sárga jelzésű turistaúton közelíthető meg a magányos üreg bejárata. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park részeként természetvédelmi besorolást élvez.


Fotó: Google Maps

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Pogányvár, Dióskál

A zalai dombság keleti peremén fekvő, 300 méter magas Pogányvár elsősorban Dióskál külterületének minősül,
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Festetics-kastély, Balatonszentgyörgy (Battyánpuszta)

A Festetics család történelmi jelenlétének hatásai Keszthelyen és térségében máig kézzelfoghatóak. A leghír
Elolvasom