Balaton-átúszás télen?

Saját közösségi oldalán rendszeresen közli tapasztalatait a hideg vízben való úszásról, illetve az erre történő felkészülésről Zimányi András, az első téli Balaton-átúszó.

A Téli Balaton-átúszás közösségi oldalon Zimányi András arról írt, a téli úszás egészen más megpróbáltatások elé állítja a szervezetünket, mint a sima ücsörgés a jeges vízben. Ezért azt javasolja, aki szeretné ezt a különleges sportot űzni, az feltétlenül sekély vízben gyakoroljon és mindig legyen vele egy segítő, aki baj esetén azonnal rendelkezésre áll.

“Ahogy ezt többnyire tudjátok, a szervezetünk egyik legfontosabb védekezése a hideg vízben az, hogy a végtagokban a test védelme érdekében lelassítja a vérkeringést. Ez okozhat igen veszélyes kockázatot. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy a karok és lábak erőtlenné válnak. Erre még rádob egy lapáttal a pánik, ha az erő vezetés közben éppen mély vízben úszunk. A többit találjátok ki. Csodálatos az emberi test, mintha megjegyezne minden fontos információt. Velem ez a legelső úszásomnál történt meg, hosszútávúszóként furcsa és ijesztő volt, de később már nem jelentkezett a probléma. De legyünk óvatosak. A másik kevésbé veszélyes tényező a hideg érzet. A zuhanyhoz hasonlóan úszás közben a test felületein átsiklik a víz. Nem tud kialakulni az vékony védőréteg a bőrfelületen ami valamelyest melegebb annál a víznél, amibe belemegyünk. Vagyis az úszó testét nagyobb hideg éri, de ezt az izommunkával és a fokozott légzéssel történő kalóriaégetés ellensúlyozza” – írta.

Zimányi András kihangsúlyozta, nem árt beszerezni, egy derékra rögzíthető jelzőbóját is.

“Derékig érő vízben is lehetetlen lehet fulladás előtt megtalálni valakit, aki elsüllyed például szédülés, vagy eszméletvesztés miatt. Aki ezt az eszközt használja, azt a közelben tartózkodó segítője pillanatok alatt ki tudja menteni a vízből”. Majd a jég alatti úszás is szóba került: “Jég alatt úszás: felejtsétek el. Igen komoly technikával történik ennek a biztosítása, megfelelő kötelek, világítás, búvár jelenléttel. Évről évre halnak meg emberek jég alatt. Korábban én is terveztem, de elengedtem. Ha valaki mégis kipróbálja, ne verjük nagy dobra, ne csináljunk a “hős történettel” kedvet azoknak, akik esetleg később ezért halnak meg a jég alatt, mert minket akartak utánozni.”


Kapcsolódó

179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség szenteste

Országszerte 179 tűzoltói beavatkozásra volt szükség az idén december 24-én - közölte az Országos Katasztró
Elolvasom

Több mint 1600 gyermek karácsonyi kívánságait teljesítették a Máltai szeretetszolgálat kampányában

Több mint 1600 hátrányos helyzetű, a legszegényebb hazai kistelepüléseken élő gyermek személyes kívánságát
Elolvasom

Kerékpárosbarát címet nyert el Veszprém

Átadták a Kerékpárosbarát település és a Kerékpárosbarát munkahely díjakat Budapesten; a címet tíz települé
Elolvasom