Balaton másképp: Badacsony és a Szent György-hegy Budavári Dóri szemével

Balaton másképp: Badacsony és a Szent György-hegy Budavári Dóri szemével

Azt hiszem abban mindannyian egyetértünk, hogy a Badacsony mindig is a Balaton egy külön lélegző önálló részét képezte; nincs Balaton Badacsony nélkül és fordítva.

Ezt többen is felismerték az utóbbi években, és a badacsonyi régióban jelentős fejlődés indult meg, ami még messze sem érte el a csúcsát. Mind állami támogatásoknak, mind magánszemélyek ebbe fektetett energiájának köszönhetően a vendéglátóhelyek, a borászatok és a programok kínálata is rettentően színes lett; a hagyományostól a teljesen újhullámosig válogathatunk az ételek, italok és rendezvények között.

 

Szerettünk volna egy kicsit mélyebb betekintést nyerni a térség életébe és magával ragadó hangulatába, ezért egy igazi bennfentest, Budavári Dórit kértünk meg, hogy ossza meg velünk a Badacsonnyal való különleges kapcsolatának történetét és a folyamatban lévő helyi projektekről is meséljen nekünk. Egyébként, ha valaki nem ismerné Dórit, akkor tudnotok kell róla, hogy a Badacsony és a Szent György-hegy programjainak egy jó részéhez van köze, emellett a Laposa Gasztrobirtok kommunikációjáért és minden hozzájuk kapcsolódó esemény szervezéséért is ő felel.

“Győri születésű vagyok, de gyakorlatilag Csopakon nőttem fel félig: a családunk minden évben, az iskolai kicsöngetés után már a kocsiban ült és költöztünk le Csopakra. Nyár végén aztán nagy sírás és fogcsikorgatás közepette szeptember 1-je előtt mentünk vissza – az év legborzasztóbb napja volt. Nekem az összes gyerekkori emlékem – aztán persze a kamaszkori nyarak is – Csopakhoz kötődnek.

4-5 évvel ezelőtt kezdtem el a We Love Balaton kapcsán szakmai szinten is foglalkozni a Balatonnal, nyilván akkor már nagyon sok mindenkit ismertem személyesen, időközben felnőtt velem egy generáció. Ekkor kezdtem el más szemmel nézni például a gasztronómiára, bort kóstolni, háttal állni a Balatonnak és elindulni végre fel, a domboldalakba, hegyoldalakba, ahol az igazán “izgalmas” dolgok történnek. Egy hosszúra nyúlt nagyon tevékeny, oldal-építéssel telt nyár után következett egy berlini kitérő. Onnan visszatérve aztán már világos volt az út, kezdődött az igazi szabadúszás a Balatonon, elkezdtem különböző vállalkozásoknak segíteni. Én azt gondolom, hogy egy nagyon jó időszakban kerültem ide, akkor kezdett el mindenki azon gondolkodni és dolgozni, hogyan pörgesse fel a saját bizniszét. És persze: hogyan toljuk ki a szezont, legyen tényleg 4 évszakos a Balaton.”

 

Fotó: Varju Kata / NINIArt

“2015-ben Csopakon kezdtem dolgozni, a Homola Pincészetnél, akkor kezdtem el belefolyni a Paloznaki Jazzpinik felfuttatásába. Az elmúlt 4 évben sokat dolgoztunk azon, hogy a fesztivál kinője magát. Időközben a hangsúly áttolódott Badacsony felé, bár a csopaki Szomszéd kertje azóta is a szívem csücske. Közben Szauer Judittal összehoztuk a Balatoni Gasztrotérképet, ami egy nagy lépés volt a régió gasztronómiájának.

Most a Laposa Birtok aktivitásai és a nyíló birtokközpont, a Hableány mellett a régiós összefogásokra koncentrálok. Ilyen a tematikus hétvégéket középpontba helyező badacsonyi Gasztrohegy, vagy a Szent György-hegy hajnalig, ami idén másodszorra került megrendezésre, 3500 körüli vendéggel. A Balaton programkínálatának színesítésében összefogásában fontos szerepe van a nagyon Balatonnak, az évente megjelenő magazint Kiss Ádámmal szerkesztettük idén is. Aztán itt a Balaton Camino: most már szinte biztos, hogy ősszel újra körbesétáljuk a Balatont!

Az élet 2 éve úgy hozta, hogy le is költöztem, megvolt az elős igazi “cserépkályhás” nyaram a Balatonon. Azóta házat vettem a Szent György-hegyen és bár ingázok, igazából most is mindig otthon érzem magam.

Az az igazság, hogy én a Badacsonyt és a Szent György-hegyet látom a legnagyobb potenciállal rendelkező desztinációnak a régióban, szerintem nagyon izgalmasak és azt gondolom, hogy azok az emberek, akik ide látogatnak vagy akár ide költöznek talán kicsit más típusúak, beállítottságúak, mint akik a népszerű nagyobb Balaton-parti városoknál lehorgonyoznak. Látok abban különbséget, hogy ide költözöl vagy oda ingázol. A Badacsonyhoz kötődni az egy elköteleződés, az egy másfajta embert kíván. Az nem 1 óra Pesttől, az már utazás.

Fontos, hogy milyen értékeket találsz meg, mert aki eltölt egy telet itt és nem menekül el, az azt hiszem, hogy egy bizonyos embertípus. Nekem például nemhogy sok volt a csöndből, hanem én most már néha nehezen bírom a folyamatos nyüzsgést; ezek nagyon meg tudnak fordulni az emberben.”

 

Fotó: Chripko Lili

Dórival éppen közvetlenül a Szent György-hegy hajnalig elnevezésű rendezvénye előtt találkoztunk, így nem tudtuk kihagyni hogy erről is faggassuk kicsit.

“Másodszorra rendezzük meg, ez egy nagyon fiatal rendezvény. Igazából azt illik elmondanom, hogy tavaly a szülinapomat Somlón ünnepeltem és még előtte voltam egy somlói éjszakai pincetúrán 2017-ben, és ott jött az ötlet, hogy ez annyira szuper , hogy ezt meg kell csinálni a Szent György-hegyen. Én akkor éppen ott laktam egy kölcsön pincelakásban és szerelmes lettem a hegybe. Aztán összefogtunk Tóth Ádámmal, a Pláne Badacsony borterasz tulajdonosával és tavaly megcsináltuk először az eseményt, akkor még 20 körüli pincével; idén ez ugye 24-re bővült.

Igazából nagyon nagy inspirációt jelentett Somló, viszont a Szent György-hegynek mi csak a déli részére fókuszálunk – de örülnénk, ha a többi részről is egyre többen vendégeskednének majd résztvevő pincéknél. Próbáltunk tényleg nagyon figyelni rá, hogy gyalog is bejárható legyen az útvonal, mi is bejártuk az egészet. Fontos, hogy gyalogosan is megközelíthetőek legyenek a pincék, teraszok; este rossz fényviszonyoknál is 20 -25 perc a maximum távolság a két legszélső hely között és szerintem ez nagyon fontos a balesetveszély miatt, mert mégis csak arról szól az este, hogy az emberek kalandozzanak a helyek között. “

 

Pár dologban viszont különbözik a tavalyi és az idei borbarangolás.

“Nagyon sokan vették igénybe tavaly a buszt, ezért kétszer annyi járatot indítunk idén. A buszok egy része a hegy aljában áll meg, a B járat pedig fent, a Hajnalig központban, a Tarányi présháznál, így próbáltuk elosztani az embereket.

Az, hogy kétezer forintot kérünk a poharas belépőért az is egy újítás, ez szerintem elegáns. Ebben egyébként nem titkoltan benne van az is, hogy minél kevesebb hulladékot termeljen a rendezvény, azt gondolom hogyha valaki ennyit kifizet egy pohárért, az vigyáz rá utána és hazaviszi emléknek. Nem utolsó sorban hozzájárul a rendezési költségekhez.Mindenhol lesz ugye élőzene vagy valamilyen DJ, mindenféle finomság és bor. És persze természetesen elsősegély autó, security, szemetesek, útbaigazító táblák, parkolók…

Az, hogy tematikát adtunk a rendezvénynek is egy új dolog. 2019 a tűz éve: tűzzsonglőrök fognak felbukkanni mindenfelé a hegyen, illetve éjfélkor mindenhol tábortűz lobban fel.

Van még egy építésziroda, aki segít az útbaigazító táblák elhelyezésében, aminek az a lényege, hogy napelemmel feltöltődő festéket fognak használni ezeknél, így több szempontból is figyeltünk a környezettudatosságra.”

 

A Szent György-hegy hajnalig azóta nagyon jól sikerült:

“Az előzetes rossz idő ellenére velünk voltak az égiek, egy kis esőtől eltekintve kora nyári időjárás mellett járhattuk be a hegyet. Előzetes számolásaink szerint 3.500 körüli látogatónk volt, nagyon köszönjük nekik a bizalmat, azt, hogy tiszteletben tartották a környezetet, érdeklődők voltak és nagyon szerették a belépőként szolgáló fesztiválpoharat. 24 helyszínen köszöntöttük a hajnalt, egész éjjel a hegy minden pontján égtek az éjféli tüzek, szólt a zene, sétáltak az emberek. megtöltötték élettel a hegyet. Jövőre, június 6-án folytatjuk!”

Dóri a jövőbeli terveiről röviden annyit mondott, hogy a Laposa birtokkal és a Szent György-heggyel, Badacsonnyal kapcsolatos teendőinek intézése foglalja le teljesen.

 

Fotó: Chripko Lili

 

Ami a badacsonyi rendezvénynaptárat illeti, jó pár dolog van készülőben, ami miatt mindenképp érdemes lesz ellátogatni a Balaton szívébe, ne maradjatok le róluk:

  •         Offline túrák – Június 8. és 23.
  •         Kemencézés a Szőlőhegy Bisztróban – Június 14. és Július 20.
  •         Gasztrohegy extra – Tapasok éjszakája – Június 21.
  •         HABLEÁNY / Laposa birtokközpont, látványborászat, borbár nyitás – június 15.
  •         Dűlőre futunk – Augusztus 24.
  •         Laposa szüret – Szeptember 13-15.

Kapcsolódó

Felfüggesztette működését a szülészet a Keszthelyi kórházban

A meghirdetett állásokra nem jelentkezett elegendő orvos. - - Átmenetileg a szülészet-nőgyógyászati fe
Elolvasom

Több, mint félmilliós fizetést kínál a Lidl a szezon alatt a balatoni üzletek dolgozóinak

A szezon felé közeledve nem árt bebiztosítani a szükséges munkaerőt. - - Közel 200 új munkahely nyílik
Elolvasom

Csopakon bukkantak fel a Lánchíd régi kandeláberei

Mindössze néhány méterre állnak a Balaton-parttól. - - Az alig kétezer fős Csopak a Balaton partjának
Elolvasom