Balatoni strandokon szerveznek vízibiztonsági oktatást

A vízi eszközök és kiegészítők biztonságos használatáról, illetve a fürdőzés szabályainak betartásáról indít oktatást gyerekeknek, családoknak és táborozóknak négy balatoni település strandján a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. – áll a cég csütörtöki közleményében.

 A Water Safety (vízi biztonság) néven futó program résztvevői az elméleti oktatás után a HUMDA Water Safety-parkban gyakorlatban is alkalmazhatják az elsajátított tudást. Ki lehet próbálni felügyelet mellett, szakemberek segítségével az összes olyan vízi eszközt, amely megtalálható a nagyobb sportboltok polcain – írták. Nem feltétel az úszástudás, hiszen a vízi biztonsághoz hozzátartozik a mentőmellény használata – áll a közleményben.
    

A program ingyenes, de a strand- vagy rendezvénybelépőket meg kell venniük az érdeklődőknek. Augusztus 3-tól 6-ig Balatonalmádiban, a Wesselényi-strandon, augusztus 10-től 13-ig Balatonfüreden, a Kisfaludy-strandon, augusztus 17-től 20-ig Keszthelyen, a városi strandon, augusztus 23-tól 26-ig pedig Zamárdiban, a szabadstrandon, a Strand Fesztiválon tartják a szervezők a programot. A Water Safety-parkok várhatóan 10 és 18 óra között lesznek nyitva, ami az időjárás vagy a strand helyi jellegzetességi miatt módosulhat.
    

A HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. a győri Széchenyi István Egyetemet fenntartó alapítvány tulajdonában van. Részt vesz a magyarországi autó- és motorsportszakma koordinálásában, HUMDA Green néven koordinálja az elektromos meghajtású közlekedési eszközök támogatási rendszerét és a Zöld Busz Programot, valamint közreműködik a közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban a Szállodaszövetség riportja szerint

A magyarországi szállodákban folytatódott a forgalom erősödése februárban: a belföldi és külföldi vendégek
Elolvasom

Őrizetben a balatonfüredi pincebetörő

Budapesten bujkált a Balaton-parti tolvaj - írja a police.hu. - - Egy Balaton-parti nyaralótulajdonos
Elolvasom

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom