Balatonlellén fogták el a szökésben lévő nigériai férfit

A nigériai illetőségű férfi Németországba igyekezett volna, mikor a rendőrök rajtaütöttek.

A Kaposvári Járási Ügyészség kényszerintézkedés szabályainak megszegésével elkövetett fogolyszökés vétsége miatt gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a harmincas éveiben járó nigériai férfit, aki miután levette magáról a nyomkövető eszközt, a kaposvári járást elhagyva igyekezett kivonni magát az ellene indult büntetőeljárás alól – adta közre az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a más ügyben kábítószer-kereskedelem miatt megvádolt férfi 2021 májusától állt bűnügyi felügyelet hatálya alatt. A bíróság döntése szerint a férfi Kaposvár járás közigazgatási területét csak külön engedéllyel hagyhatta csak el, és mozgását az illetékes rendőrségnek nyomkövető technikai eszközzel kellett ellenőriznie.

A ténylegesen egy kaposvári környéki faluban tartózkodó férfi azonban 2024 márciusának végén a kezére rögzített technikai eszközt eltávolította, majd tömegközlekedéssel először Kaposvárra utazott, ahonnan előbb Budapestre, majd Németországba kívánt tovább menni. A férfi próbálkozása azonban meghiúsult, őt a Fonyódi Rendőrkapitányság rendőrei – a Budapestre tartó vonatot Balatonlellén megállítva – elfogták és őrizetbe vették.

A Kaposvári Járási Ügyészség a férfit őrizetbe vétele alatt bíróság elé állította. A Kaposvári Járásbíróság a férfit az ügyészi váddal egyezően bűnösnek mondta ki, és 70 nap elzárásra ítélte.


Forrás: ugyeszseg.hu

Kapcsolódó

193 természetjáró indult el az idei Balaton-felvidéki Fjällräven Vándortúrán

Öt nap, összesen 107 km, és egy minden lépéssel erősebb közösség. Augusztus utolsó hetében 193 túrázó élhet
Elolvasom

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom