Bérelt füredi lakásában termesztett kannabiszt egy férfi

Elfogtak egy a bérelt balatonfüredi lakásában kannabiszt termesztő budapesti férfit, a rendőrség kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytat ellene eljárást – közölték a police.hu honlapon.

A 25 éves budapesti lakos ellen, aki 2019 nyara óta termeszt kannabiszt, a Balatonfüredi Rendőrkapitányság folytat nyomozást.

A férfi a növényt Veszprém megyei és budapesti ismerősei körében értékesítette.

A rendőrök március 16-án reggel, budapesti otthonában fogták el az elkövetőt, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését. Kihallgatása során elmondta, hogy a termesztéshez ő maga építette a berendezést a lakásban, majd a kábítószermagokat elültette, és a növényeket folyamatosan gondozta, szüretelte. A megtermelt 5 és fél kilogramm kannabisz felét saját maga fogyasztotta el, a többit pedig eladta. A nyomozók az őrizetbe vett férfi letartóztatását indítványozták.

Forrás: mti.hu

Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom