Bosszúból gyújtotta rá a faházat az ismerőseire egy várpalotai férfi

Többszörösen minősülő emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprém Vármegyei Főügyészség egy 54 éves férfival szemben. A vádlott 4 emberre gyújtott rá egy faházat 2023 márciusában Várpalota mellett – írja az ugyeszseg.hu.

 

A vádirat szerint az elkövető a tulajdonossal, a volt barátnőjével, valamint egy másik férfival italozott a 12 négyzetméteres építményben, ahol szívességből lakott, mígnem veszekedés miatt a szállásadója kiutasította. A szomszédban lakó férfi látta a távozó vádlottat, valamint hallotta, amint a többieket az épület felgyújtásával fenyegeti. 

A vádlott 15 perc múlva visszatért, és meggyújtotta a kerítésnek támasztott matracot, amely ráhajlott az építményre. Az elkövető látta és hallotta, hogy a sértettek bent vannak a bódéban, de miután a matrac lángra kapott, távozott.

A szomszéd megérezte a füstszagot, meglátta a lángoló ágybetétet, valamint, hogy az épület és a kerítés fa oszlopai hevesen égnek. Azonnal riasztotta társait, akik kimenekültek a néhány perc leforgása alatt leégő faházból. A helyszínre érkező tűzoltóknak köszönhetően a tűz az erdőben nem terjedt tovább.

A tűzben a faház, valamint a tulajdonos, és a vádlott volt párjának ingóságai megsemmisültek, ezért a férfinak kétrendbeli rongálás vétsége miatt is felelnie kell a bíróság előtt. 

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben fegyházbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta a Veszprémi Törvényszéknek, azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható. Az ügyészség az elkövetővel szemben az előkészítő ülésen történő beismerése esetére 12 év fegyházbüntetés és 10 év közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.


Kapcsolódó

Bekerült az Arácsi Tájház a balatonfüredi értéktárba

A tájházat 2022-ben újították fel teljeskörűen. - - Az Arácsi Tájház bekerült a balatonfüredi értéktá
Elolvasom

Embereket fenyegettek Hajmáskéren

A lakótelepen randalírozó elkövetők a polgárőrökkel is összetűzésbe kerültek - írja a police.hu. - - Á
Elolvasom

Pizzériába és nyaralóba is betört egy férfi Badacsonytomajon

A tapolcai rendőrök kezdeményezték az 50 éves férfi letartóztatását - adta közre a police.hu. - - A Ta
Elolvasom