Brutálisan apad a Balaton

Brutálisan apad a Balaton

Az őszi, mérsékeltebb hőmérséklet sem gyakorolt érdemi hatást a korábbi tendenciákra.

Pár éve még annyi víz volt a nyár derekán is a Balatonban, hogy a Siót több év szünet után újra lehetett hajózó csatornaként használni. Idén más a helyzet, száraz volt a nyár, és egyelőre, október elejéig az ősz is, a Balaton vízgyűjtőjén sem esett elég csapadék – tudósított a Telex.

A vízügy honlapja szerint vasárnap reggel 7 órás állapotok szerint 66 centiméteres a Balaton átlagos vízállása, ami a legkisebb mért értéktől, 23 centitől még jócskán elmarad, de a maximális szabályozási szint kb. fele. Az idősoron is látható, hogy a hűvösebb idő beköszöntével sem állt meg az apadás. Szeptember 21-én még 71 centiméter volt a vízállás, ez csökkent október 5-re öt centivel 66-ra.

A Telex olvasójának balatonfenyvesi fotóin is látható, hogy a meder a déli parton pucér maradt, akár ha apály lenne, az emberek sétálni tudnak benne. Még nagyobb a kontraszt, ha a vitorláskikötőt nézzük, ami a kotrás miatt használható most is.

Nagy javulás egyhamar nem várható, minthogy az időjárási modellek nem számolnak nagyobb esővel. Az Időkép balatoni oldala szerint pár milliméter eső várható a következő egy hétben a tó térségében, ami nem lesz megoldás az alacsony vízszintre.


Forrás: Telex
Fotó: Bartha Dorka / Balatonoffseason

Kapcsolódó

Már él a nevezés az idei Balaton-átúszásra

A hosszabb, 5,2 kilométeres táv mellett a 2,6 kilométeres féltávra is jelentkezhetnek az érdeklődők, melye
Elolvasom

Választási plakátháború tört ki egy balatonfüredi családi házon

Két testvér sajátos módon fejezte ki a politikai véleménykülönbségét. - - Március 18-án tört ki a plak
Elolvasom

Bakonyi zsákfaluban játszódik az új pszichedelikus sci-fi regény

A veszprémi Szántó Áron első regénye, A Küszöb a Figura Könyvkiadó gondozásában jelent meg a napokban, bud
Elolvasom