Buddhista ünnep az online térben

Buddhista ünnep az online térben

A zalaszántói Béke Sztúpa online ünnepre invitálja az érdeklődőket. A hagyomány szerint ugyanis ma van Sziddhártha herceg születésének, megvilágosodásának és halálának tripla évfordulója, így ez a nap megsokszorozott karmikus utóhatást vonhat maga után.

Ünnep közeleg! A negyedik holdhónap 15. napja. Ezt a jeles napot a tibetiek Saka Dawa Düchen-nek nevezik – írja közleményében a Béke Sztúpa.

Fontos ünnep a buddhisták körében, hiszen a tradíciók szerint a holdnaptárban ugyanerre a napra esett Buddha születése, majd megvilágosodása 35 éves korában, és végül a halála, vagyis belépése a Parinirvánába is.

A hagyományok szerint ez a nap olyan erővel bír, hogy ezen a napon végzett minden aktivitásunknak a karmikus következménye tízmilliószoros.

Ez az ünnep minden évben a Zalaszántói Béke Sztúpa leglátogatottabb ünnepe. Sok-sok vendéggel, buddhista gyakorlókkal, akiket a Drikung Kagyü Közösség lát vendégül.

Ebben az évben, ezt az ünnepet is rendhagyó módon, online fogjuk közvetíteni abban a reményben, hogy otthon sokan bekapcsolódtok és velünk imádkoztok. Feldíszítitek oltáraitokat, mécsest, füstölőt gyújtotok és így ünnepelünk majd közösen.

Az online Buddha születésnapi szertartás május 7-én, csütörtökön, 18.00 órakor kezdődik.

A szükséges segédanyagok ide kattintva érhetőek el.


Forrás és fotó: stupa.hu

Kapcsolódó

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Purgly-kastély, Nagyesztergár

A Zirccel szomszédos Nagyesztergár iskolapéldája a takaros, dimbes-dombos bakonyi falunak, ám minden ilyen
Elolvasom

Új, eddig nem ismert őspoloska-fajt azonosítottak Pulán

Magyarország első ismert őspoloska-faja, a Pulafulvius pliocenicus, Pula település közelében egy 4 millió
Elolvasom

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom