Drogdíler került rendőrkézre Keszthelynél

Még a tavalyi esztendő végén ellenőrzött a Zala megyei rendőrség egy személyautót Keszthely-Fenékpuszta térségében, melynek utasánál kábítószergyanús anyagot találtak, a sofőr esetében pedig kábítószer-kereskedelem gyanúja merült fel a házkutatás során – írja a police.hu.

Az egyenruhások észlelték, hogy az anyósülésen helyet foglaló utas ruházata fehér színű porral szennyezett, valamint a teste mellé szorítva egy rózsaszín, kábítószergyanús tablettákat tartalmazó zacskót próbál rejtegetni.

A párost elfogták és előállították a Keszthelyi Rendőrkapitányságra. A ruházatátvizsgálás során a nő ruházatából egy kiszakadt, fehér színű kábítószergyanús anyagot tartalmazó zacskó is előkerült, valamint a velük szemben alkalmazott kábítószer gyorsteszt is pozitív eredményt mutatott. A férfi lakóhelyén tartott kutatás során több, mint 100 gramm kábítószergyanús por is előkerült, emellett több kábítószergyanús anyaggal szennyezett használati tárgyat, valamint mobiltelefont, pénzt és külföldi valutát is lefoglaltak a rendőrök.

A Keszthelyi Rendőrkapitányság munkatársai a nőt kábítószer fogyasztás vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, a férfit pedig kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt. A nyomozók a feltételezett terjesztőt őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására – olvasható a police.hu-n.


Forrás: police.hu.

Kapcsolódó

„Merj álmodni, merj élni” – egy személyes történet, amiből megszületett a Paloznaki Jazzpiknik

Miért vág bele valaki ismeretlen vagy nehéz helyzetekbe, amikor a siker esélye alig egy százalék? Hogyan le
Elolvasom

Kimagasló badacsonyi sikerek a nemzetközi borászatban

A 2026-os nemzetközi borversenyek eredményei alapján a badacsonyi borászatok kiemelkedő sikereket értek el
Elolvasom

Bakonyi betörés, baranyai bukás – megint forró nyomon voltak a rendőrök

Épp a zálogházban adta le a pécsi testvérpár az ékszereket, mikor a rendőrök elfogták őket - adta közre a p
Elolvasom