Egy éra véget ért: eldózerolták a balatonfüredi görög falut

Egy éra véget ért: eldózerolták a balatonfüredi görög falut

Hosszú mondat végére került pont a város históriájában.

A Balaton Televízió friss videója szerint már csak az egykori szökőkút maradványai emlékeztetnek Balatonfüreden arra, hogy egyszer volt ott egy görög falu is. Ezen kívül mindent lebontottak már a helyszínen, amelynek nagy részéből a korábbi tájékoztatás alapján közpark lesz majd egyszer – írja a Telex.

Januárban harminc év után ért véget a balatonfüredi görög falunak nevezett, eredetileg kis boltokból és vendéglátó helyekből álló épületegyüttes története, miután a város összesen 670 millió forintot fizetett érte, majd megkezdődött az itt található, régóta kihasználatlan épületek bontása.

A balatonfüredi önkormányzat már 2021-ben jelezte, hogy teljesen felszámolná az elfuserált városszéli komplexumot, ehhez azonban meg kellett szerezni az összes kistulajdonos hozzájárulását, ami nem tűnt egyszerű feladatnak.

Az önkormányzat nem is tudott megállapodni az ott tulajdonjoggal rendelkező 30-35 tulajdonos mindegyikével, ezért döntöttek végül a kisajátítás mellett. Ezt a Kúria jóvá is hagyta, tavaly szeptemberre pedig eldőlt, hogy a görög falut ledózerolják. Az önkormányzat egyébként összesen 670 millió forintért szerezte meg a lepusztult görög falu területének egy részét – olvasható a portálon.


Forrás: Telex / Balaton Televízió
Fotó: Balaton Televízió / Facebook

Kapcsolódó

Ismét feltérképezik Magyarországot: úton a Google Street View autói

Március 19-étől ismét útjára indult a Google Street View, azaz a Google Utcakép autója, hogy újabb, 360 fok
Elolvasom

Horogra akadt a szigligeti pontyzilla

A kapitális példány mintegy 21,7 kilogrammot nyomott. - - A bravúros fogásról a Balatoni Halgazdálkod
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Esterházy-mauzóleum és Szent Kereszt felmagasztalása templom, Ganna

A Pápa közelében és a Bitva-patak mentén fekvő Ganna már az Árpád-kor óta létező község. A falu leghíresebb
Elolvasom