Egy pékség előtt vett vendettát egy férfi Marcali mellett

A támadónak ex-felesége új partnerével támadt konfliktusa.

A Marcali Járási Ügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt emelt vádat azzal a három férfival szemben, akik a korábbi sérelmeik miatt ökölütésekkel vettek elégtételt – tudatta az ugyeszseg.hu.

A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi az idősebb testvérével 2024 januárjában egy Marcalihoz közeli községben autózott, amikor menet közben észlelte, hogy a volt feleségének új élettársa éppen távozik a helyi pékségből. Miután a kérésére tekintettel a fivére az útról lehúzódva megállt, a vádlott a járműből kiszállva egyből a másik férfira támadt, és legalább háromszor megütötte az arcán. Nem sokkal később a testvére is csatlakozott hozzá, aki ugyancsak ökölütéseket mért a férfira.

A túlerő ellenére a megtámadott férfi sem maradt adós a pofonokkal, hiszen mindkét vádlottnak visszaütött, sőt – miután egyszer már szétválasztották őket – újból nekiment az élettársa volt férjének. A verekedés során az egyik férfi nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Az ügyészség a Marcali Járásbírósághoz benyújtott vádiratában valamennyi vádlottal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.


Kapcsolódó

Útonállóként rabolt egy férfi Kaposváron

A Kaposvári Járási Ügyészség rablás bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben, a
Elolvasom

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy férfi Veszprém vármegyében

Szén-monoxid mérgezés miatt halt meg egy középkorú férfi a Veszprém vármegyei Marcaltőhöz tartozó Ihászon
Elolvasom

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom