Egzotikus, idegenhonos fajok tárháza lett a Hévízi-csatorna

Az újonnan megjelenő invazív fajok többsége alapvetően akváriumi díszhal.

A Hévízi-csatornában szélhajtó küszök és bodorkák helyett a vízfolyás tóhoz közeli szakaszán színes, trópusi halakat látni, és nemrégiben egy új, meglehetősen agresszív faj fiatal egyedei is feltűntek itt. A Balatonig egyelőre ezek a halak még nem merészkednek, de minden csak idő és a klímaváltozás kérdése – írja a turistamagazin.hu.

A Hévízi-csatorna a Hévízi-tó fölösleges vízét vezeti le a Kis-Balaton Vízvédelmi Rendszerének részét képező Fenéki-tóba, ami onnan a Balatonba jut. A Hévízi-kifolyó 13 kilométer hosszú, 1-2 méter mély, és télen a tótól távolabb eső szakaszain is magasabb a hőmérséklete mint a környező vízfolyásoké, az első pár száz méteren pedig kellemes 22-25 fokos. Ez utóbbi jellemzőjének köszönhetően ez a szakasz melegkedvelő, trópusi-szubtrópusi fajok számára is alkalmas élőhely lehet. Normális esetben persze ilyen halak nem fordulnak itt elő, de ahol az ember beleavatkozik a természetes folyamatokba, ott előbb-utóbb baj történik.

A Balatoni Limnológiai Kutatóintézet adatai szerint az elmúlt 24 évben 89 új halfaj jelent meg a hazai vizekben, így a jelenleg ismert idegenhonos fajok és hibridek száma már eléri a 130-at. A kutatók megállapították, hogy az újonnan előkerülő fajok többsége melegkedvelő, akváriumi díszhal.

Mint egy trópusi akvárium

Jukatáni fogasponty, citromsügér, tűzfejű tarkasügér, vagy a ragadozó jaguársügér, csak néhány a Hévízi-csatornában élő egzotikus halfajokból. „Ezek a halak valószínűleg szabadon engedett akváriumi halak és azok utódai. A tulajdonos megunhatta azokat, vagy a halak már nem fértek el az akváriumban. Megölni nem akarta őket, visszavinni pedig nem tudja. Amikor módom van rá, mindig felvetem, hogy sokat javíthatna a helyzeten, ha ki lenne dolgozva a megunt akváriumi kedvencek visszaváltási rendszere” – mondja dr. Takács Péter a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa. Szerinte egyébként azt a lehetőséget sem lehet elvetni, hogy valaki, vagy valakik tenyésztőhelyként tekintenek a melegvizű csatornára.

Ezek az idegenhonos fajok a meleg vízhez kötődnek, így annak a veszélye egyelőre csekély, hogy egyik napról a másikra az ország más vízfolyásaiban is elterjedjenek, az viszont aggasztó, hogy már a csatorna tótól távolabbi, hidegebb vizű szakaszán is fel-felbukkannak.

A melegkedvelő fajok terjedését a klímaváltozás is segíti, hisz természetes vizeink hőmérséklete is egyre emelkedik.

„A ’80-as ’90-es években azt mondták, hogy majd a tél elintézi a természetes vizekben feltűnő melegkedvelő fajokat. De ennek esélye sajnos már egyre csökken, mert egyre ritkábbak a hideg telek. 2017-ben volt utoljára igazán befagyva a Balaton, majdnem tíz éve nem volt normális telünk.”

„Egyre lejjebb lopakodott”

Ha kellő idő áll egy melegkedvelő faj rendelkezésére, akkor a meleg vízi fajoknál is kialakulhat egy hideget jobban toleráló vonal, ami képes arra, hogy eltávolodjon a melegvizes élőhelytől, átteleljen, és szaporodóképes állományt hozzon létre.

A szúnyogirtó fogasponty (Gambusia holbrooki) jó példa erre. A melegkedvelő faj, Közép-és Észak-Amerikában honos, elterjedési területe a Mississippi vízrendszere Indiana és Illinois államok középső részétől, a Mexikói-öböl környéke, illetve Mexikó keleti partvidéke. Ahogy a neve is mutatja, szívesen eszik szúnyoglárvákat, és ezt a tulajdonságát kihasználva először a Panama-csatorna építésekor alkalmazták a maláriaszúnyog elleni védekezésben, majd később minden kontinensre betelepítették.

„Magyarországra is ezért hozták be az 1920-as évek elején, és tudományos megfigyelés céljával a Hévízi-csatornában tartották azokat ketrecekben. Valaki azokban állítólag megrongálta a ketreceket, és a halak kiszabadultak” – meséli Takács Péter. „Eleinte csak a Hévízi-tó közelében lévő meleg vízben éltek, aztán a faj egyre lejjebb lopakodott, és ma már a Kis-Balatonban is megtalálható. Ehhez persze kellett száz év és közel száz generáció”

A szúnyogirtó fogasponty rendkívül szapora hal, emellett tágtűrésű is. A számára kevésbé optimális környezeti viszonyok között is kibírja, a hőmérséklet változását 0 és 30 fok között is képes elviselni. Nagy, többezres csapatokban mozog, nagyon falánk, és a szúnyoglárvák mellett halivadékokat, sőt kétéltű ikrákat is eszik, ezzel pedig hozzájárul az őshonos fajok visszaszorulásához.

Ökológiai kockázatok

Nemcsak az idegenhonos állatok, de a növények is képesek látványos terjedésre. A mediterrán édesvizekben élő közönséges csavarhínárt (Vallisneria spiralis) a 19. században hozta be egy magyar utazó. Kezdetben csak Hévíz környékének meleg vizeiben élt, a ’90-es évek végén lépett ki a Hévízi-kifolyón, és ma már a Balatonban, több mint 240 kilométeres szakaszon ott van a part mentén.

A Hévízi-csatornát telente evezősök látogatják, nyaranta viszont egyre népszerűbb – bár nem legális – fürdőhely. A fürdőzőket egyelőre csak kedvesen csipkedik a kisméretű, trópusi halak, de nemrégiben egy kígyófejű hal néhány fiatal egyedét is megtalálták itt. A nemzetségbe tartozó fajok többsége az aligátorteknőshöz hasonlóan igen agresszív, különösen veszélyesek az őshonos halakra, nem véletlen, hogy itthon nem is lehet azokat árulni.

A Balaton vízgyűjtője ma már olyan halfajok gyűjtőhelye, amelyek korábban csak más kontinenseken fordultak elő.

“Ezek megjelenése egyszerre következménye az emberi beavatkozásoknak és a gyorsan változó éghajlatnak. A feladat ma már nem csupán az, hogy nyomon kövessük az új fajok terjedését, hanem az is, hogy kezeljük az általuk okozott ökológiai kockázatokat. A jövő a megelőzésen, a felelős állattartáson és a természetes élőhelyek védelmén múlik – mert ami egyszer megjelenik a Balatonban, azt később szinte lehetetlen visszaszorítani.”