Elbúcsúzott a dízelvonatoktól az északi part

Dízelmozdonnyal utolsó alkalommal pénteken, azaz június 18-án vonatozhatott az utazóközönség. A dízelmeghajtás korát egy Nohab-vontatású retrószerelvény búcsúztatta el – olvasható a mavcsoport.hu-n.

Elkészült a Szabadbattyán és Balatonfüred szakasz villamosítása, utoljára pénteken közlekedett dízelvontatással vonat. A nyári menetrend kezdetétől, azaz június 19-étől már villamos vontatással járnak itt a szerelvények. A dízelkorszak június 18-án, a Déli pályaudvarról 19:05-kor induló Kék Hullám sebesvonattal búcsúzott.

Azoknak, akik a retró vonatozást követően még maradnának a Balatonnál, rendelkezésükre áll a Balaton24 és Balaton72 nevű, a tó körüli korlátlan vasúti utazást biztosító, egy, illetve három napra szóló jegytípus, valamint ezek DUO változata, amikkel a Balaton menti vasútvonalakon túl, a tó térségében 123 település között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni.



Kapcsolódó

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás a Balaton-parti településen

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás múlt héten a Balaton-parti településen, abban az épü
Elolvasom

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén

Badacsony ismét a kéknyelű fővárosává vált: közel harminc borászat részvételével, exkluzív dűlőtúrákkal, ga
Elolvasom

Elsikkasztotta ügyfelei pénzét egy ajkai ügyvéd

Az Ajkai Járási Ügyészség többrendbeli sikkasztás, és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy ügyvéddel s
Elolvasom