Elmarad a Nemzeti Regatta, de nyithatnak a vitorlás kikötők

Elmarad a Nemzeti Regatta, de nyithatnak a vitorlás kikötők

A Balatoni Hajózási Zrt. közleménye szerint idén elmarad a „Nemzeti Regatta – Magyarország Településeinek Vitorlás Fesztiválja” a koronavírus miatt kialakult szituáció okán. Viszont a hajózási társaság arról is tájékoztatott hírlevelében, hogy a kezelésük alatt álló vitorláskikötők, jelenleg úgy tűnik, hogy kinyithatnak március 30-án.

A koronavírus járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel nekünk is meg kellett hozni azt sajnálatos döntést, hogy az eredeti tervek szerint 2020. június 6-7-én Siófokon megtartandó rendezvényt töröljük – olvasható a Balatoni Hajózási Zrt, az idei Nemzeti Regattával kapcsolatos döntését a rendezvény honlapján.  Indoklásban azt írják: “Tesszük mindezt felelősségteljesen valamennyi résztvevő és kilátogató néző, valamint a szervezésben, lebonyolításban érintett munkatársaink egészségének védelme érdekében!”

A Balatoni Hajózási Zrt. arról is tájékoztat a vitorláskikötőhely bérlőknek szóló hírlevelében, hogy  a koronavírus magyarországi megjelenésére való tekintettel  a BAHART Ügyfélközpontban a személyes ügyfélfogadás átmenetileg szünetel. Kérik, hogy az ügyintézésben a telefonos és az e-mailes kommunikációt szíveskedjenek választani.

Közölték továbbá, hogy a 2020. március 23-án ismert információik alapján a vitorláskikötőik 2020. március 30-án (hétfő) megnyitnak – írja a hirbalaton.hu.

“Amennyiben időközben bármilyen központi, kormányzati intézkedés ezzel ellentétes helyzetet eredményezne, akkor haladéktalanul tájékoztatjuk Tisztelt Bérlőinket!” – áll a közlésben.

Hozzáteszik: bár a szolgáltatást egyelőre – fokozott biztonsági intézkedések mellett – biztosítják, felhívják a figyelmet, hogy a megbetegedés megelőzésének leghatékonyabb módja, hogy aki teheti otthon marad!

Fotó: programturizmus.hu

Kapcsolódó

Új, eddig nem ismert őspoloska-fajt azonosítottak Pulán

Magyarország első ismert őspoloska-faja, a Pulafulvius pliocenicus, Pula település közelében egy 4 millió
Elolvasom

Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben

Szüzet emelt szombaton oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor élet
Elolvasom

Több Veszprém vármegyei településen szalmonellás volt az ivóvíz

Újabb településeken vált szükségessé az ivóvíz forralása a fogyasztáshoz - írta a Veszprém Vármegyei Kormán
Elolvasom