Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Elmaradt a Balaton-átúszás, most hétvégén pótolhatják

Az új időpont valószínűleg szombaton lesz, de a döntést csütörtökön hozzák meg a szervezők.

A hétvégén elmaradt, új időpontban rendezik meg a 44. Lidl Balaton-átúszást – írták közleményükben a szervezők. A HungaroMet előrejelzése alapján a szervező Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével úgy döntött, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást nem tartja meg a július 18–19-i hétvégén – olvasható a Telexen.

Helyette július 25-én, szombaton tervezik megrendezni az eseményt. Az új időpontról július 23-án döntenek a szervezők.

A döntést azzal indokolták, hogy szombaton egy érkező hidegfront miatt élénk, időnként erős északnyugati szél és ehhez kapcsolódó erős hullámzás volt várható. Labilis légköri viszonyok, illetve a délnyugati szél miatt tengelyirányú hullámzásra lehetett számítani. Aznap késő délutántól pedig hidegfront érkezik viharos északnyugati széllel, zivatarokkal.

Bár az alacsony vízállás a szervezők szerint nem veszélyezteti a Balaton-átúszást, a résztvevők felszerelését szállító motoros kishajók nem tudják biztonságosan megközelíteni a révfülöpi partot, ezért a Balaton vizére ideiglenesen óriásstéget építenek majd, amelyhez a csónakok már zökkenőmentesen kiköthetnek.


Forrás: Telex
Fotó: balaton-atuszas.hu

Kapcsolódó

Ma kezdődik Veszprémben az Utcazene Fesztivál és vele a Food Truck Show

Július 23. és 25. között ismét összeér Veszprém két kedvenc nyári rendezvénye: az Utcazene Fesztivál és a F
Elolvasom

22 galéria érkezik a Füred Art Weekre

A szervezők rekordszámú látogatóra számítanak. - - Értékes műkincsekkel újra Balatonfüredre költözik a
Elolvasom

Új rendőrfőkapitányt neveztek ki Veszprémben

Rendészeti vezetői kinevezésekről és megbízásokról döntött Pósfai Gábor belügyminiszter - közölte a Belügym
Elolvasom