Embercsempész kocsi borult és gyulladt fel hat utassal Balatonendrédnél

Embercsempész kocsi borult és gyulladt fel hat utassal Balatonendrédnél

Polgárdi térségében intettek le egy személyautót a rendőrök, ám annak sofőrje fékezés nélkül továbbhajtott, majd a jármű egy Balatonendrédhez közeli erdős szakaszon felborult és kigyulladt – tájékoztatott a  Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.

Ahogy az a rendőrség országos határrendészeti összesítőjében is olvasható, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály jelzése alapján az egyenruhások 2022. augusztus 5-én 3 óra 45 perc körüli időben a 7-es számú főúton, Polgárdi közigazgatási területén intézkedés alá akartak vonni egy személyautót, de annak vezetője megállás nélkül továbbhajtott, majd Balatonendréd után, egy erdős területen felborult és kigyulladt.

Az autót egy indiai férfi vezette, rajta kívül az utastérben hat, magukat iraki, pakisztáni és afgán állampolgárnak valló illegális migráns tartózkodott. A baleset következtében több személy is könnyebb sérüléseket szenvedett, akiket kórházba szállítottak.

Az utasok személyazonosságukat és magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét sem tudták hitelt érdemlően igazolni, ezért a rendőrök a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkedtek az ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakísérésükről.

A járművezetőt a Somogyi Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának nyomozói és vizsgálói embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja hallgatták ki, majd – őrizetbe vétele mellett – kezdeményezték letartóztatását.

Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – áll a rendőrségi közleményben.



Forrás: police.hu
Fotó: police.hu

Kapcsolódó

Az Anna-bál szépe volt 1998-ban Forsthoffer Ágnes, a Tisza Párt alelnöke

A politikust a múlt heti kötcsei rendezvényen ismerhette meg a publikum. - - Magyar Péter ígéretéhez h
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Purgly-kastély, Nagyesztergár

A Zirccel szomszédos Nagyesztergár iskolapéldája a takaros, dimbes-dombos bakonyi falunak, ám minden ilyen
Elolvasom

Új, eddig nem ismert őspoloska-fajt azonosítottak Pulán

Magyarország első ismert őspoloska-faja, a Pulafulvius pliocenicus, Pula település közelében egy 4 millió
Elolvasom