Eredményes évet zártak hazánk nemzeti parkjai

A 2024-es esztendőben is komoly előrelépést tettek a magyar nemzeti park igazgatóságok és az állami természetvédelem. A most zárult, hétéves uniós pénzügyi időszak operatív programjainak köszönhetően 109 természetvédelmi beruházást valósítottak meg országszerte, és csaknem 42 milliárd forint összértékben, mintegy 180 ezer hektáron javították természeti környezetünk állapotát – közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel. A Novohrad-Nógrád és a Bakony-Balaton geoparkokkal együtt már három nemzetközileg elismert geoparkkal büszkélkedhetünk.

A közlemény szerint a fajok és az élőhelyek védelmén, a természetvédelmi területkezelésen túlmenően a hazai nemzeti park igazgatóságoknak egyre több feladatuk van a társadalom megszólításában a természetvédelmi bemutatás terén is.

A hazánkban nyilvántartott mintegy 700 ökoturisztikai létesítmény felét mára már a 10 nemzeti parki igazgatóság valamelyike működteti, ezeket évente mintegy 1,6 millió regisztrált látogató keresi fel – írták.

Hozzátették, hogy a fokozódó társadalmi és szakmai érdeklődésnek az igazgatóságok újabb és újabb fejlesztések megvalósításával igyekeznek megfelelni.

A tárca szerint az év egyik leglátványosabb turisztikai beruházása a Hortobágyon valósult meg. A „Hortobágy – Világörökségünk a Puszta” projekt keretében európai uniós forrásból újult meg a Pásztormúzeum, a Körszín és a Hortobágyi Csárda épületegyüttese, valamint a látogatóközpont kiegészítő munkái és a helyi vásártér kialakítása is befejeződött. A projekt összértéke majdnem 3 milliárd forint volt – fűzték hozzá.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság átadta hiánypótló információs központját, a Puszta Kapuját Bugacon. Az új létesítmény a környéken élő lakosság, a helyi gazdálkodók és a térségbe látogató vendégek számára nyújt tájékoztatást a Natura 2000 hálózatról és élőhelyekről. A fejlesztés csaknem 300 millió forintból valósult meg – közölte az AM.

Úgy folytatták, hogy ugyancsak 2024-ben adták át hazánk legnagyobb génbankjának új, tápiószelei épületét. A projekt a legmodernebb technológiák alkalmazásával csaknem egymilliárd forintot tett ki. Az új növényi génbank épülete és infrastruktúrája a világon az első húsz közé rangsorolja az intézményt. A két új hűtőtároló hosszú távra, legalább 100 év időtartamra biztosítja az itt őrzött magtételek eltarthatóságát.

A tavalyi évben új magyar geoparkot avattunk, ugyanis a Bükk-vidék Geopark megkapta az UNESCO Globális Geopark címet.

A Novohrad-Nógrád és a Bakony-Balaton geoparkokkal együtt már három nemzetközileg elismert geoparkkal büszkélkedhetünk.

Mint írták, 2024-től a Bükk-vidék Geopark is hozzájárul Magyarország földtudományi és kulturális örökségének megőrzéséhez és bemutatásához.

A vizes élőhelyek megóvása a természetvédelmi munka egyik prioritása volt 2024-ben is: a vizes élőhelyek védelmét célzó Ramsari Egyezmény 2018-ban Tata városának „Ramsari Városi” címet adott., a világon összesen 43 ilyen település létezik.

Tata elnyerte azt a jogot is, hogy 2025-ben megrendezheti a Ramsari városok világtalálkozóját, az eseményre 2025 novemberében, a Tatai Vadlúdsokadalomhoz kapcsolódóan kerül sor – áll a közleményben.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Sok a kátyú Keszthelyen, megkezdődtek az ideiglenes javítások

A javításokat végző cég beszámolója szerint az idei tél jelentős károkat mért a város úthálózatára. - -
Elolvasom

Vonat gázolt a déli parton

Halálra gázolt egy embert a Déli pályaudvarról Nagykanizsára tartó Tópart IC szombaton Szabadisóstó állom
Elolvasom

Hollandiából csempészett droggal akartak kereskedni Somogyban

Az egyik vádlott az övtáskájában és egy tusfürdős dobozban hozta be az országba az illegális szubsztanciát.
Elolvasom