Ettől lesz több turista a régióban

Ettől lesz több  turista a régióban

Bár Balatonföldvár és Kőröshegy neve régóta összefonódik, talán sosem volt akkora köztük az egyetértés mint most. Húsvét alkalmából összefogtak hát a két település helyi vállalkozói és saját programsorozattal várják az odalátogató vendégeket.

A szervezők azt remélik, hogy a hosszú hétvégén az eddigieknél is több vendéget sikerül majd a régióba csábítani. Főként azokat, akik szívesen keresnek fel egynél több éttermet, kávézót, stb. egy kirándulás alatt. A túrázók mellett, a bringásokra is számítanak az április 8-10. között megszervezett,  “Húsvéti kalandok Kőröshegytől Balatonföldvárig” elnevezésű akcióban. 

„Földvár mindig is közkedvelt úti célja volt a Balaton déli partjára kirándulóknak, de mi azt szeretnénk, ha Kőröshegy is megtalálná a saját helyét, hisz itt is van turisztikai attrakció, elég csak a levendulásra vagy a Völgyhídra gondolni, ami ikonikus szimbóluma lett a településnek

– mondja Kun-Kiss Zsuzsanna, a Hotel Anna Villa igazgatója. Ő az egyik kezdeményezője annak az összefogásnak, amelyben a Balaton Klub és helyi szolgáltatók létrehozták első közös projektjüket a Húsvéti kalandok Kőröshegytől Balatonföldvárig nevű programsorozatot.

„Több turizmusból és vendéglátásból élő vállalkozó – mint a Balaton Klub, a Picard Gourmet Bisztro, a Helka Sörfőzde, a Völgyhíd Konyha & Rét étterem, a Frutti di Mutti természetes gyümölcslé, valamint a Hotel Anna Villa vágott bele az elképzelésbe, amelynek próbája a húsvéti rendezvény, de szeretnénk majd jogi formába is önteni az egyesülést. Nem szerettük volna kihagyni a kultúra szereplőit sem, így megszólítottuk a Kultkikötőt és a Kőröshegyi Zeneműhelyt is, de tagjaink közt van a Kőröshegyi Levendulás és a földvári kikötőhöz kapcsolódó Spartacus Vitorlás Egylet is.


Minden helyszín gondoskodik húsvéti, családbarát programról – lesz kézműveskedés, tojásfestés, balatoni tematikájú közösségi játékok,
hagyományőrzők –, az a célunk, hogy ezek egymást erősítsék, így egy kisvonat igénybevételével lehet a pontok között közlekedni, melynek teljes menetideje két óra. A BalatonBike365 jóvoltából pedig kerékpárt is lehet bérelni az eseményre. Hogy az autósok is inkább ezt a közlekedési formát válasszák, nagyobb bicikliarzenállal jelennek meg.


Az év további részében is egyeztetjük a naptárjainkat, megnézzük, hogyan és hol tudunk ismét kapcsolódni egymáshoz, segítve a vállalkozásokat
vendégfőzésekkel, programokkal, újabb együttműködésekkel.”

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke hozzátette: az új régiós összefogás jó példája annak, hogyan lehet egy új “turisztikai terméket” megteremteni, amelynek haszonévezője minden olyan vállalkozás, amely nyitott az együttműködésre. A közösen kidolgozott kedvezményrendszerek, az egymás szolgáltatásának ajánlása, a nyitva tartások szinkronizálása, az ünnepi időszak közös kommunikációja segíthet abban, hogy a turisták az eddigieknél is nagyobb kedvvel jöjjenek a régióba. 

Fekete Tamás szerint a régiónak húsvét után is fel kell készülnie az eddigieknél nagyobb számú turista fogadására, hiszen Balatonföldváron található a három bringaközpont egyike. Mint ismert: Földváron, Balatonfüreden és Keszthelyen is elkészültek azok a bringaközpontok, amelyeknek köszönhetően könnyebbé vált a Balaton felfedezése két keréken. Az elmúlt időben mintegy 1000 kilométernyi kerékpározható túraútvonalat jelöltek és tábláztak ki a Balaton körül, összekötve több ezer turisztikai szolgáltatót és attrakciót, vendéglátóhelyeket, kerékpáros pihenőket. A BalatonBike365 projekt keretében pedig egy olyan applikáció is készült, amely 70 tematikus túrát is ajánl az ide látogatóknak.Fekete Tamás szerint mindez komoly hatással lesz a Balaton turisztikai forgalmára és a sportosabb vendégek számának növekedése várható ebben az évben.

Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom