Ezt a balatoni fesztiválhelyszínt a francia és az osztrák turisták is megirigyelhetnék

A  francia Versailles-i kastély tükörterme és az osztrák császári rezindencia, a Hofbburg báltermének nagysága is eltörpül amellett a balatonlellei fesztiválhelyszín mellet,  ahová   a külföldi turistákat is várják, A déli part legnagyobb, 1200 m2-es egybefüggő jégpályája november végén nyílik és 60 napon át lehet majd korcsolyázni. A területen ezer főt befogadó, fűtött fesztiválsátor is várja a látogatókat szórakoztató, családi-, és gyermekprogramokkal, szombatonként koncertekkel, táncos eseményekkel. Hogy milyen nagy az 1200 négyzetméter, azt összehasonlításként jól bizonyítja, hogy az osztrák császár is “csak” 989 négyzetméteren a francia király pedig 760 négyzetméteren tudta fogadni vendégeit rezidenciája báltermében – nyilatkozta lapunknak Éskovács Péter, turisztikai tanácsadó.

„A lellei Napfény strand a világ egyik legszebb panorámájú strandja, vétek, hogy a nyári szezonon túl vendégeink eddig nem láthatták. A 30×40 méteres, homokos focipálya helyén alakítjuk ki azt a műjégpályát, és a köré épülő rendezvényhelyszínt, ami bizonyosan szintlépés lesz Balatonlelle életében” – mondja dr. Felházi Miklós polgármester.

60 napos fesztivált szerveznek

„November 30-án nyitunk, ezzel a programmal az a célunk, hogy megmutassuk, a Balaton déli partján is történnek izgalmas dolgok, ami miatt érdemes ide elutazni. A november 30-i nyitónapon, az adventi gyertyagyújtó ünnepséget követően fellép Vastag Csaba, majd ezután élő koncert és DJ-program várja a látogatókat.”– mondta a polgármester. Ezzel párhuzamosan bekapcsolódnak az Egy csésze szeretet – elnevezésű programba is, amelynek segítségével a gyerekeknek és szüleiknek is meg szeretnék mutatni, hogy mit is jelent a jótékonyság fogalma ebben a régióban. A lellei turisztikai kínálatot megtalálhatják a www.jegfesztival.hu oldalon, ami folyamatosan frissül a 60 napon át tartó esemény részleteivel.

Ide a külföldi turistáknak is érdemes elutazni

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke mindezekhez hozzátette: a lellei jégfesztivál kimondottan jó példája a Balaton négy évszakossá tételnek, ugyanakkor a több hónapon át tarató fesztivál programjai mellett, már csak azért is érdemes a régióba utazni, mert itt számos remek étterem, cukrászda, borászat vár mindenkit. A Balaton adventi kínálata már sok szempontból fel tudja venni a versenyt a fővárosi karácsony környéki programokkal. A jövőben az lesz az egyik cél, hogy ezt a Budapestre érkező osztrák, angol, spanyol, vagy akár francia turistáknak is megmutassák. Őket is szeretnék rávenni arra, hogy induljanak el a Balaton irányába, hiszen alig másfél órás utazás után olyan egyedi adottságokkal ellátott régióba érkezhetnek, amely számukra is kuriózumnak számít.


Kapcsolódó

Mozdítsd meg a közösséged! – jön az Európai Sporthét

Több mint 380 regisztrált esemény, közel 1600 csatlakozó iskola és legalább 450 ezer résztvevő: ilyen eredm
Elolvasom

A radarképen is megjelennek a balatoni árvaszúnyog-rajok

A radarképeken is megjelennek a hatalmas balatoni árvaszúnyog-rajok - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-old
Elolvasom

20.000 nézővel zárta a nyarat a Kultkikötő, ősszel Budapesten és a Balatonnál folytatják

A Kultkikötő 2026-ban is meghatározó szereplője volt a balatoni kulturális életnek. Az idei évben három hel
Elolvasom