Fejszenyéllel “fizetett” a bakancsért egy balatonboglári férfi

A fonyódi rendőrök garázdaság miatt nyomoznak – számolt be a police.hu.

A balatonboglári férfi még 2025 márciusában vásárolt bakancsot egy ismerősétől, aminek a vételárát nem fizette ki. Az eladó többször kérte a tartozás kiegyenlítését, ám a férfi ezt elutasította, kijelentve, hogy kidobta a lábbelit, mert nem tetszett neki. Az elszámolási vita odáig fajult, hogy a vevő június 2-án megjelent a sértettnél egy fejszenyéllel, amivel több alkalommal fejbe ütötte.

Az egyenruhások az agresszort elfogták és a Fonyódi Rendőrkapitányságra állították elő. A nyomozók a 32 éves balatonboglári lakost garázdaság vétség elkövetése miatt hallgatták ki.

Forrás: police.hu

Kapcsolódó

137 hallgatóval indul az első tanév a Debreceni Egyetem siófoki campusán

Az intézmény siófoki kirendeltsége három karon indít képzéseket. - - A pótfelvételi eljárás lezárultáv
Elolvasom

Ökológiailag és jogilag sem indokolt az árvaszúnyogok gyérítése a HUN-REN kutatói szerint

A faj rajzása zavaró lehet, ám az ökoszisztémában fontos szerepet játszik. - - Az árvaszúnyogok gyérít
Elolvasom

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom