Fejszével akarta behajtani az ötezrest egy somogyi férfi

A Kaposvári Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat azzal a fiatal férfival szemben, aki a kialkudott ár második részletét erőszakkal akarta megszerezni – adta közre az ugyeszseg.hu.

A vád lényege szerint a terhelt 2025 márciusában megvételre ajánlott fel egy mobiltelefont ismerősének, amit végül 5.000 forintért értékesített. Másnapra a férfi meggondolta magát és még 5.000 forintot, vagy a telefon visszaadását kérte. A vevő beleegyezett a további pénz kifizetésébe azzal, hogy nem azonnal, de még aznap oda adja.

A vádlott látszólag elfogadta a későbbi fizetést, viszont az ígéret után többször is érdeklődött a családnál. A terhelt a sikertelen üzenetváltásoktól azonban dühös lett és egy fejszével felszerelkezve a vevő otthonához indult. A feldúlt férfi rárontott a családra és mivel ismerősét nem találta otthon, annak élettársától követelte a fennmaradó összeget, miközben a fejszével hadonászva bántalmazással fenyegette. A vádlott kezéből a fejszét végül a helyszínre érkező testvére vette ki, majd távozásuk után a sértetti család értesítette a rendőrséget.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a terhelttel szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.


Kapcsolódó

Majdnem 100 millió forint értékű adózatlan jövedéki terméket csempészett egy szerb férfi, Kaposváron kapták el

A Kaposvári Járási Ügyészség minősített költségvetési csalás bűntette miatt gyorsított eljárásban emelt v
Elolvasom

Pazar hazai felhozatal és egy különleges playlist a tökéletes kikapcsolódáshoz, ismét érdemes odafigyelni a Jazzpiknikre

A Piknik 2026-ban sem bízza a véletlenre a hazai fellépőket. Antonia Vai, Soma Mamagésa és a Vanavan, Bin-
Elolvasom

Veigl Gábor: a BAHART számára fontos az értékek megőrzése mellett az innováció és a fejlődés is

A Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) számára ugyanúgy fontos az értékek megőrzése, mint az innováció és a fej
Elolvasom