Felfegyverkezve raboltak Balatonfüreden

A négy orosházi elkövetőt Soltvadkerten fogták el a rendőrök – számolt be a police.hu.

A sértett december 11-én éjszaka tett bejelentést a rendőrségen, hogy egy balatonfüredi ingatlanban alkalmi ismerőse a figyelmét elterelve a pénztárcájából több mint 200 ezer forintot lopott el. Mikor a férfi ezt észlelte, kérdőre vonta a nőt, mire az kiszaladt a házból, ahol társai várták. A sértett utána szaladt, és szóváltásba keveredett velük, ami tettlegességig fajult. A három nő botot is használt a bántalmazáshoz. Ezután a négy elkövető kocsiba ült és elhajtott.

A széles körű adatgyűjtés eredményeként a balatonfüredi rendőrök azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható négy orosházi lakost. A három nőt és a férfit december 12-én reggel Soltvadkerten fogták el a balatonfüredi nyomozók és a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

A 19, a 33, és az 51 éves nőt, valamint a 18 éves férfit felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntette miatt hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az elvett pénzt lefoglalták a rendőrök.


Forrás: police.hu

Kapcsolódó

Zalai sportöltözőből lopott a besurranó szarka

A zalaegerszegi rendőrök azonosították azt a nőt, aki egy sportöltözőből emelt el értékeket - írja a police
Elolvasom

Újabb somogyi drogterjesztők őrizetben

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Felderítő Osztályának információi alapján a Kaposv
Elolvasom

Nyomozás indult a keszthelyi kutyás strand szerződése kapcsán

A hűtlen kezelés gyanúja miatt tett feljelentést elsőre elutasította a rendőrség, de az önkormányzat panasz
Elolvasom