Felragyogott a sarki fény a Balaton jégpáncélja felett

Felragyogott a sarki fény a Balaton jégpáncélja felett

Hétfő este kimagasló erősségű geomágneses vihar érte el bolygónkat, így az Aurora Borealis a Balaton felett is felragyogott.

A hét első napjának estéjén egy G4-es besorolású geomágneses vihar érte el bolygónkat. A Napból kiszakadt, töltött részecskékből álló plazmafelhő nagy sebességgel jutott el a Földig, melynek részecskéi be is léptek a magnetoszférába. A szakemberek G4-es erősségű viharra adtak ki figyelmeztetést, ami az ötfokozatú skálán a „súlyos” kategóriát jelenti – írja az idokep.hu.

A sarki fény ennek megfelelően hazánk egén is megjelent, bár csak onnan látszik, ahol nem borult az ég, illetve nem borította be köd a tájat.

A Balaton déli partján viszont az Időkép több kamerája is megörökítette ezt a nem mindennapi jelenséget. Az Aurora Borealis nemcsak pirosas-vöröses-lilás színben ragyogta be az elmúlt pár órát, hanem a zöldes árnyalatok is megjelentek, ami szintén azt jelzi, hogy nagyon erős geomágneses vihar érte el a Földet, így már a légkör alacsonyabb rétegében elhelyezkedő oxigén atomok is gerjesztődnek a Napból érkező töltött részecskék hatására.


Forrás: idokep.hu
Fotó: idokep.hu

Kapcsolódó

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom

35 éve él Balatonedericsen az afrikai tejuhu matuzsálem

Az Afrikából származó Hululu, becsült életkora alapján minden bizonnyal fajának legöregebb képviselői közé
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom