Féltékenységből rongált meg egy kocsit egy férfi Balatonkenesén

Maró anyaggal öntött le egy autót és szúrta ki a kerekeit egy 49 éves férfi Balatonkenesén – írja a police.hu.

Egy abai sértett tett feljelentést március 10-én: megrongálták balatonkenesei ingatlanja udvarán álló kocsija kerekeit és karosszériáját.

A férfi a nyomozóknak elmondta, hogy éjszaka zajokat hallott, de nem tulajdonított jelentőséget azoknak. Másnap délelőtt észrevette, hogy maró folyadékkal öntötték le az autóját, és kilyukasztották mind a négy kerekét.

A balatonalmádi nyomozók június 4-én hallgattak ki egy 49 éves vászolyi lakost, aki elismerte a rongálást. A közel kétmilliós károkozást azzal magyarázta, hogy idegen autót látott meg volt párjának háza előtt, ettől feldühödött, és bosszút állt a kocsijában lévő eszközökkel.

A férfi ellen rongálás miatt folyik a nyomozás.


Kapcsolódó

137 hallgatóval indul az első tanév a Debreceni Egyetem siófoki campusán

Az intézmény siófoki kirendeltsége három karon indít képzéseket. - - A pótfelvételi eljárás lezárultáv
Elolvasom

Ökológiailag és jogilag sem indokolt az árvaszúnyogok gyérítése a HUN-REN kutatói szerint

A faj rajzása zavaró lehet, ám az ökoszisztémában fontos szerepet játszik. - - Az árvaszúnyogok gyérít
Elolvasom

Idén 25 éves a Kis-Balaton Ház

Az idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Kis-Balaton Ház, a Zalaváron tartott jubileumi ünnepség r
Elolvasom