Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

Forró por csapódott ki és okozott súlyos sérülést egy ajkai erőmű karbantartása közben

A sérült munkást mentőhelikopter szállította a győri kórház égési osztályára.

Az előzetes hírekkel ellentétben nem porrobbanás történt szombat délután az ajkai erőműben, hanem egy karbantartási munka közben kiáramló forró por okozott súlyos sérülést egy dolgozónak. A munkást helikopterrel szállították a győri kórház égési osztályára, két további sérültet az ajkai kórházban láttak el. A hatóságok és az erőmű is vizsgálja az esetet – írja az ajkaiszo.hu.

Súlyos üzemi baleset történt az ajkai erőműben, ahol az ajkamentők első  információi szerint porrobbanás következtében egy munkás súlyos égési sérüléseket szenvedett. A helyszínre az ajkai mentők vonultak, akik extrém körülmények között, mintegy nyolc méter magasan, egy mindössze hat négyzetméteres tetőn találták meg a sérültet. A mentés nehézségeit fokozta, hogy a helyszínt csak ideiglenes, a dolgozók által lefektetett fapadlókon keresztül lehetett megközelíteni.

A mentők korlátozott ellátást tudtak csak biztosítani, ezért azonnali létrás műszaki mentést kértek. Időközben két további, könnyebb sérültet is elláttak, akikről a tüskevári mentőegység gondoskodott.

A helyszínre érkezett a veszprémi mentőtiszti egység, valamint később a veszprémi esetkocsi is. A súlyos sérültet rögzítés, fájdalomcsillapítás és stabilizálás után az ajkai kórház helikopter-leszállóhoz szállították, ahol a budaörsi mentőhelikopter személyzete intubálta, majd a győri égési osztályra szállította. A két könnyebb sérültet az ajkai kórházban látták el.

Az Ajkamentők köszönetet mondtak az erőmű dolgozóinak, az ajkai rendőröknek és tűzoltóknak, a veszprémi és tüskevári mentőegységeknek, valamint a veszprémi irányítócsoportnak és a budaörsi helikopter személyzetének a példás összefogásért.

Csondor Henrietta, a Veszprém Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtó szóvivője megerősítette, hogy az ajkai hivatásos tűzoltók egy fecskendővel és magasból mentő járművel vonultak a helyszínre. Az egységek minimális izzást szüntettek meg, majd az emelőkosár segítségével hozták le a sérültet, akit a mentők stabilizálás után az ajkai kórház helikopter-leszállójához szállítottak. Innen a budaörsi mentőhelikopter vitte tovább a győri kórház égési osztályára.

Sikerült telefonon elérniük Vollár Attilát, a Bakonyi Erőmű Zrt. vezérigazgatóját, aki a lapnak elmondta, hogy nem porrobbanás történt, hanem egy karbantartás során kiáramló forró por okozta a balesetet.

A hatóságok és az erőmű is vizsgálja az esetet.


Forrás: ajkaiszo.hu
Fotó: Ajkamentők / Facebook

Kapcsolódó

Megkezdődhet az új mentőállomás tervezése Veszprémben

A beruházás a következő négy évben valósulhat meg. - - Százegy mentőautóval bővült az Országos Mentősz
Elolvasom

35 éve él Balatonedericsen az afrikai tejuhu matuzsálem

Az Afrikából származó Hululu, becsült életkora alapján minden bizonnyal fajának legöregebb képviselői közé
Elolvasom

Újabb világsztárokat jelentett be a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik 2026-ban tovább emeli a tétet. Érkezik a Grammy-díjas amerikai jazz énekes, dalszerz
Elolvasom