A Nagyvázsony és Tótvázsony közötti erdős dombvidéken épült atomraktár a hidegháborús években a keleti blokk stratégiai fegyverkészletének részét képezte. A területet ma is katonák őrzik, de egy magyar urbex-fotósnak sikerült bejutni az objektumba – írja a Sokszínű Vidék.
A hidegháború idején a világ az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti fegyverkezési verseny árnyékában élt, amelynek központjában az atomfegyverek álltak. Magyarország a szovjet érdekszférába került, a Varsói Szerződés tagjaként katonailag és politikailag is függött Moszkvától.
A Szovjetunió az 1949-es első atomrobbantás után rohamosan bővítette nukleáris arzenálját, és az 1950-es években több titkos tárolót is létrehozott. Ezek közé tartozott a Nagyvázsony és Tótvázsony közötti erdős dombvidéken épült atomraktár is, amely a keleti blokk stratégiai fegyverkészletének részét képezte. Ma már a Bakonyban található tároló csupán a hidegháború különös mementója. Földbe süllyesztett betonóriás, amely egykor a világ legpusztítóbb fegyvereit rejtette, miközben a környék lakói mit sem tudtak róla.
Az objektum lezárt terület, a magyar honvédség védi, a területre tilos belépni, ezért a képeket készítő urbex-fotós – bár szívesen megosztotta a 24.hu-val felvételeit – az anonimitását szerette volna megőrizni.
Öt helyen tároltak atomtöltetet
A Szellemvárosok blogon a Kizmus Szabolcs történész-kutató által összegyűjtött információk alapján részletesebb képet kaphatunk a hazai szovjet atomraktárak felépítéséről és működéséről. Kevesen tudják, de a Varsói Szerződés éveiben Magyarország több helyszínen is állandó jelleggel adott otthont szovjet atomfegyvereknek.
A légierő Kunmadarason és Kiskunlacházán, a szárazföldi alakulatok pedig Császáron, Tabon és Nagyvázsony mellett kapták a fegyvertárolóikat. Ezek közül a nagyvázsonyi bázis az egyik legjobban kiépített, stratégiailag kiemelt objektum volt.
A nagyvázsonyi objektum
A bakonyi létesítmény a Honvédelmi Minisztérium alárendeltségébe tartozott. Egy esetleges háború esetén innen kapta volna a tapolcai 5. önálló rakétadandár az atomfejeket. A bázison két, egymástól mintegy száz méterre álló föld alatti tároló létesült. Ezt a távolságot nem véletlenül választották: ha az egyiket találat érte volna, a másik akkor is használható maradhatott.
A bejáratokat ötletesen álcázták – hullámlemezzel fedett konténereknek tűntek –, mögöttük viszont hermetikusan záródó, félméteres acélajtók rejtőztek. Az atomtöltetek származási helye nem teljesen tisztázott, de a kutatók szerint valószínű, hogy az ukrajnai, Ivano-Frankivszk közelében lévő 711-es arzenálból érkeztek – olvasható a portálon.
Hogyan működött a bunker?
A föld alá süllyesztett, földdel betemetett betontömbök belsejében meglepően összetett rendszer működött. A tárolók központi csarnokából nyíltak a kisebb raktárhelyiségek, valamint a kiszolgáló termek: itt kaptak helyet a szellőztetők, szűrők, dízelgenerátorok, akkumulátorok és víztartályok.
Egy atomtámadás esetén a személyzet teljesen le tudta zárni a bunkert a külvilágtól.
A bázis három üzemmódban működhetett:
Titkos műveletek
A tárolók körül minden mozgást a műholdak járásához igazítottak: rakodás, anyagmozgatás többnyire csak éjjel történhetett. A bunkerben több generációs atomtöltetek sorakoztak, hatóerejük az 1 kilotonnától egészen több száz kilotonnáig terjedt. Összehasonlításképpen: a Hirosimára ledobott bomba körülbelül 15 kilotonna volt.
A szolgálatot ellátó állomány pontos létszámát nem ismerjük, de valószínűleg húsznál nem volt több fő egy váltásban. Ők teljes titoktartás mellett dolgoztak – nem véletlen, hogy a köznyelvben gyakran „süketnémáknak” hívták őket. Másutt szimplán a „raktárosok” elnevezést használták.
Fotók: 24.hu