Füred lehet a Balaton-régió új irodalmi központja?

Az EKF program egyik nagy erénye, hogy térségfejlesztési szerepe is van, ezen belül juthat komoly lehetőségekhez Balatonfüred – adta közre Bóka István, a település polgármestere a balatonfured.hu hasábjain.

50 milliárd forintos kormányhatározat van egyelőre elkülönítve az EKF programra, ennek markáns részét a fejlesztések illetve a megvalósuló rendezvények alkotják – nyilatkozta Bóka István.  Balatonfüred polgármestere kifejtette: az EKF elsősorban azokat a programokat támogatja, amelyek már bizonyítottak, fenntarthatók, azaz, nem csak egy-két évre szólnak.

Nekünk több ilyen emblematikus rendezvényünk is van. Jók az esélyeink, hiszen élő együttműködésünk van a Quasimodo Költőverseny és a Hamvas Napok szervezésében, ezek a programok kiemelt szerepet kapnak a jövőben is. A Vaszary Galériában szeretnénk nívós kiállításokat szervezni a magyar kortárs képzőművészeti élet legnagyobb alakjainak műveiből. Szeretnénk, ha az EKF készülő képzőművészeti stratégiájában fontos szerepet kapna a galéria.

– részletezte a polgármester. Bóka István a tervezett fejlesztésekkel kapcsolatban elmondta: a Forrás Sportpark alatti 13 hektáros területen egy szabadtéri mozit létesítenének. Szabadtéri vetítésekkel idén is folytatják a tavaly szeptemberben először megrendezett Filmpikniket. Az az elképzelésük, hogy a régióba költözzön a Filmszemle, ezzel nagy esély lenne arra, hogy a térség, benne Balatonfüred, a hazai filmművészet jelentős vidéki bázisává váljon.

Hozzátette: az egykori Huray utcai piac helyén épülő konferencia központhoz társulna egy kiállítótér, a Blaha Lujza 3. illetve 5. szám alatt pedig egy Modern Képtárat hoznának létre. Itt a Szőllősi Nagy András és Nemes Judit egyedülálló értéket képviselő kortárs magángyűjteménye kapna helyet.

Szerinte a Modern Képtár sok látogatót vonzhat, ráadásul az elő és utószezonban, amikor kevés a vendég Balatonfüreden. Olyan fejlesztésekre van szükség, amelyek nem az egyébként is zsúfolt nyári szezont terhelnék tovább, erre kitűnő lehetőség a képtár. A Blaha Lujza utca 5-ben lévő helytörténeti gyűjteményt felköltöztetik az óvárosba, a felső városrész rehabilitációja keretében itt kap egy épületet, a Városi Múzeum a felújítás alatt álló egykori Esterházy-kastélyba kerül, a jelenleginél sokkal jobb körülmények közé, a Blaha utca 3-ból pedig kiköltözik a Tourinform Iroda. Így, adott a képtár helye.

Végül elárulta: nagyon költséghatékonyan működtetik a kulturális intézményeiket.

Nem hiszem, hogy a jelenleginél kevesebb pénzből ez megvalósítható lenne. Az átalakítással racionalizálunk: a jövőben kizárólag a helyi turisztikai egyesület feladata lesz a marketing, a rendezvényeket a Füredkult Kft. szervezi, a város hivatala pedig csak az ünnepségeket rendezi majd.

A tervek közt szerepel még, hogy a Vaszary Galériában megalakul egy irodalmi szalon, ami nemcsak a füredi, hanem a Balaton régió irodalmi központja is lenne, regionális szintű programokkal. Mindez illeszkedne az EKF elfogadott irodalmi stratégiájához.



Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom