Füredi lány nyerte meg az idei Anna-bál szépe versenyt

Füredi lány nyerte meg az idei Anna-bál szépe versenyt

A balatonfüredi illetőségű Horváth Eszter nyerte el idén az Anna-bál szépe címet. Udvarhölgyei Nánási Dorottya és Hadfi Zita lettek, akik Diósdról és Szegedről tették tiszteletüket az ikonikus rendezvényen – áll a balatonfured.hu hasábjain.

A bál szépe, Horváth Eszter a Lóczy gimnázium tanulója, tanulmányait Budapesten közgazdasági területen szeretné folytatni.
“Minden évben követtem a bált, ott álltam és néztem a bevonulást. Nagyon vártam, hogy elsőbálozó lehessek. Mosolyogj, legyél kedves, és viszonozni fogják – ezt a tanácsot kaptam a korábbi bál szépétől, igyekeztem betartani. Ennél szebben nem is alakulhatott volna az este” – mondta vidáman kezében az aranyalmával, a herendi vázával az Anna Grand Hotel színpadán a bálkirálynő.

Az első udvarhölgy Nánási Dorottya most érettségizett, és az ELTE pszichológia szakán folytatja a tanulmányait. Szüleivel, nagymamájával és húgával érkezett a bálra.
“Nagymamám bíztatott, hogy jöjjek el, meglepett, hogy bekerültem a legszebb 15 lány közé, azt pedig gondolni sem mertem, hogy a legszebb három lány között leszek. A húgom nyakában is ott van a herendi szív, szeretném, ha legközelebb ő is itt állhatna a színpadon, a legszebbek között” – válaszolta kérdésünkre az első udvarhölgy.

A második udvarhölgy Hadfi Zita már joghallgató, de mint alkalmi műsorvezető, sokat szerepel a színpadon. Ha befejezi az egyetemet, szeretne ezen a pályán elhelyezkedni. “Kiskorom óta követem a bál eseményeit, valóra vált az álmom, azzal, hogy itt lehetek” – fogalmazott.

Az Anna-bálon a résztvevők közül hagyományosan a közönség szavazza meg a legszebb tizenöt lányt, akik közül végül a zsűri választotta ki a bál szépét és két udvarhölgyét.

A palotást a Magyar Állami Operaház balettművészei táncolták, kísért a Mendelssohn Kamarazenekar. A hagyományos megnyitó után életre kelt a Blaha utca is, ahol amolyan alternatív bált rendeztek.

Porga Gyula, Balatonfüred kulturális testvérvárosa, Veszprém polgármestere a két város kapcsolatát méltatva kiemelte: az Európa Kulturális Fővárosa programot Veszprém nem egyedül, hanem a régióval közösen rendezi.
“Az a gazdag történelmi tradíció, amelynek a térségben meg kell felelni, arra is kötelez, hogy ne elégedjünk meg annak megőrzésével, amit az elődeink felépítettek, hanem mindig tegyünk is hozzá” – hívta fel a figyelmet a veszprémi polgármester.

“Anna örök, és az Anna-bál is az” – kezdte köszöntőjét Bóka István, Balatonfüred polgármestere, aki nagy lehetőségnek nevezte, hogy Veszprém nemcsak Balatonfüredet, hanem az egész Balaton régiót is bevonta az Európa kulturális fővárosa programba.

A Kiss Ernő-díjat, magát a huszárkapitányt ábrázoló szobrot, Kováts Péter hegedűművész, a Mendelssohn Kamarazenekar vezetője vehette át.

A 80 ezer forintos jegyek szinte napok alatt elkeltek az idei bálra. A vendégek elé 3300 darabos, mintegy kilencven millió forint összértékű, az 1930-as évekig visszanyúló Apponyi motívumokkal díszített szerviz került.

Idén is a báli közönség szavazta meg a 15 legszebb lányt, akik közül a Horgas Eszter fuvolaművész, Kocsis Korinna, korábbi Anna-bál szépe, V. Kulcsár Ildikó újságíró, és Schiffer Miklós divatszakértő, Ókovács Szilveszter az Operaház igazgatója és Gömbös Lóránd üzletember alkotta zsűri választotta ki a bál szépét és udvarhölgyeit.

Folytatva a hagyományt, vasárnap délelőtt 10.45-kor, a bál szépe és udvarhölgyei láthatók a Kisfaludy Színpadon, majd lovashuszár kísérettel sétakocsikáznak a városban, este pedig a Gyógy téren operafilm vetítéssel ér véget az idei Anna fesztivál.




Kapcsolódó

Vörös Riviéra címmel jelent meg kötet a Kádár-kor Balatonjáról

Rehák Géza történészt, a könyv szerzőjét a Telex interjúvolta meg a megjelenés kapcsán. - - Az ismert
Elolvasom

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban

Lovas ökoturisztikai élményközpont épül Nagyvázsonyban a kormány és az Európai Unió 299,8 millió forintos
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Angyalos Boldogasszony kápolna, Káptalanfüred

Káptalanfüred gyakorlatilag Balatonalmádi egyik külvárosaként fogható fel. Neve a veszprémi Székeskáptalanr
Elolvasom