Gyereknapi programok és vörösbor premier a Follyban

A Folly Arborétum és Borászat idén is gyereknapi programokkal várja a
családokat Badacsonyörsön. Kreatív gyermekfoglalkozások, arborétumi túrák teszik színessé május utolsó hétvégéjét a 116 éves kertben, a felnőttek pedig megkóstolhatják a Boróka vöröst, a tradicionálisan fehér boros Folly első vörösborát.

A május 30-i gyereknapon a Folly is színes programokkal várja a kicsiket: délelőtt interaktív kerti sétára invitálja őket, hogy játékos formában fedezhessék fel az arborétum kincseit, majd a kertben található virágokból karkötőt is készíthetnek. Délután pedig gyereknapi kézműveskedés keretében alkothatják meg saját illusztrációikat a Folly meséjéhez, origami és más hajtogatási technikák segítségével.

Május 29-én, szombaton az arborétumok napját is ünnepli a Folly: 3 időpontban induló vezetett túrát tartanak a növénykertben, amelyekre a helyszínen, a bejáratnál lehet majd jelentkezni. Ennek során az érdeklődők behatóbban is megismerkedhetnek az arborétum 1900-as évekre visszanyúló, 4 generáción át ívelő történetével, továbbá a Folly különleges
növényeivel.

A család felnőtt tagjai számára terveztek egy másik izgalmas programot is a hétvégére, mivel a 10 éve tradicionálisan fehér borokkal foglalkozó Folly idén elkészítette első vörösborát. A merlot és a cabernet sauvignon szőlőfajták keverékéből készített Boróka vörös ezen a hétvégén debütál a nagy nyilvánosság előtt. Május utolsó hétvégéjén lehetőség lesz megkóstolni a gyümölcsös (málnás-meggyes), enyhén fűszeres, kakaós-kávés összetett ízvilágú borkülönlegességet, és kérdezni a pincészet munkatársától.

A további részletekről itt olvashatnak.



Kapcsolódó

Elkészült Váli Péter különlegessége: a hat évig seprőn érlelt hagyományos budai zöld pezsgő

Az idén 25 éves fennállását ünneplő, Magyarország Legszebb Kisbirtokának választott badacsonyörsi Váli Birt
Elolvasom

Telefont és egy tálca sört lopott egy ajkai férfi

Az ajkai rendőrök elfogták a 27 éves helyi betörőt - írja a police.hu. - - Bejelentés érkezett a rendő
Elolvasom

Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajój
Elolvasom