Hajózhatóvá válhat a Sió-csatorna

Megnyílhat a hajók előtt a Sió-csatorna – közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI-vel. “A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint biztosítani tudjuk a szükséges mértékű vízeresztést ahhoz, hogy a Sió-csatorna hajózhatóvá váljon, és az új hajók eljuthassanak a rendeltetési helyükre, a Balatonra” – mondta Siklós Gabriella.

Erre a Magyar Turisztikai Ügynökségtől kapott megbízást az OVF – tette hozzá szóvivő.
Beszámolt arról is, hogy a közelmúltban helyszíni bejárást tartottak az érintett szervezetek képviselőivel a Sió-csatorna aktuális állapotának megismerésére, hiszen az elvégzett mederrendezési munkák óta megváltozott a környezet. Számos hajózási akadályt találtak, ezek eltávolításán még munkálkodnak a vállalkozók – tette hozzá.

Az OVF korábbi közleménye szerint június 13-án megkezdték az óvatos vízeresztést a Balatonból a Sió-zsilipen keresztül, mivel a tó vízállása elérte, sőt valamivel meg is haladta a szabályozási szintet. A vízeresztés mértéke jelenleg percenként egy köbméter, és ekörül marad a héten, a továbbiakról még nincsenek információk – közölte a szóvivő.

Hajók – köztük a Balatoni Hajózási Zrt. 5,7 milliárd forintból elkészült két új kompja és két új katamaránja – várakoznak régóta kellő vízeresztésre, hogy eljussanak a Balatonra a Sión keresztül. Az alacsony vízállás két éve nem tette lehetővé a zsilipnyitást.

A Sió-csatorna a Balaton vízszintszabályozását biztosítja, összeköttetést teremt a Balaton és a Duna között. A siófoki kikötőtől indul és mintegy 120 kilométer után jut el a Dunához Szekszárdtól északra, a Gemenci erdőnél.

Forrás: MTI

Kapcsolódó

Több mint négyezren teljesítették a MOL Balaton-átevezést

A hatalmas hőség ellenére több mint négyezren teljesítették a Zamárdi–Tihany–Zamárdi útvonal nyolc kilométe
Elolvasom

A meleg miatt kialakulóban van a “szieszta-kultúra” a Balatonnál

A hőség miatt egyre több turista választja a déli napozás helyett a kora reggeli és késő esti programokat a
Elolvasom

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás a Balaton-parti településen

A tihanyi levendula százéves múltjáról nyílt kiállítás múlt héten a Balaton-parti településen, abban az épü
Elolvasom