Haranghy Csaba lett a Magyar Vitorlás Szövetség új elnöke

Haranghy Csaba lett a Magyar Vitorlás Szövetség új elnöke

2023. január 26-án tartotta az MVSZ a rendkívüli tisztújító közgyűlését.

Budaörsön tartotta rendkívüli tisztújító közgyűlését a Magyar Vitorlás Szövetség, az MKOSZ székházában, miután tavaly november elején a szervezet elnöke és elnöksége 2023. január 25-i hatállyal lemondott az elnökségben betöltött tisztségéről. Az elnöki pozícióra Haranghy Csaba volt az egyedüli jelölt, miután ketten visszaléptek a jelöltségtől. A tagság 569 igen szavazattal, 11 érvénytelen szavazattal választotta meg a szervezet első emberének a jelöltet.

Haranghy Csaba 1963. szeptember 20-án született. Nős, két nagy lánya van, már mindketten önálló családot alapítottak.

Korábban több cég felső vezetője is volt, most magán cégét vezeti, tanácsadással, fejlesztésekkel foglalkoznak, döntően a vízellátással kapcsolatosan.

Több cikluson keresztül volt az MVSZ elnökségi tagja, majd egy ciklus erejéig a Felügyelőbizottság elnöke. Két és fél cikluson át vezette a Magyar Szinkronúszó Szövetséget, melyből egy ciklust a Magyar Úszó Szövetség részeként. Sok tapasztalatot szerzett a nemzetközi élsport menedzseléséről.

1996-ban a XXVI. nyári olimpiai játékokon Atlantában képviselte a magyar vitorlázást Star hajóosztályban. A 25 induló közül a 18. helyezést érték el.

Részletes önéletrajz az alábbi linken olvasható:

https://hunsail.hu/haranghy-csaba

Az elnök megválasztásával párhuzamosan új elnökségi tagokat és egy fő felügyelőbizottsági tagot is választott a közgyűlés. A ciklus hátralévő részében Böröcz István, Lábady Balázs, Rutai István, Lukáts Ákos, Siklósi Máté, Sükösd Balázs, Juhász Miklós, dr. Ugron Gáspár, ők segítik elnökségi tagként és Kerényi Csaba felügyelőbizottsági tagként az újonnan megválasztott elnök munkáját.

Kapcsolódó

Megbírságoltak egy férfit, aki besétált a Balaton jegére

Helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök egy 23 éves férfira, aki a mólótól több száz méterre besétált a Ba
Elolvasom

Idén is balatoni termelők nyerték a Magyar Bor Nagydíjat

A Magyar Borszakírók Köre (MBK) fehérbor kategóriában a badacsonyi Földi Bálint 2024-es Kéknyelűjét, a vör
Elolvasom

A vágótok lett az év hala 2026-ban

 Az Acipenser gueldenstaedtii hazánkban rendkívül ritkán fordul csak elő. - - A Magyar Haltani Tá
Elolvasom