Hatalmas tűzgömb szelte át az eget a Balaton felett

Hatalmas tűzgömb szelte át az eget a Balaton felett

Szombat este két ilyen típusú meteor is látszott Magyarországról.

Igazi csemegével szolgált a csillagászatot kedvelők számára a szombat este, az égbolt szinte mindenhol kiderült, a szemfülesebbek két tűzgömbre is felfigyelhettek – írja az idokep.hu.

A portál egy munkatársának az M3-as autópályáról sikerült megfigyelnie a felizzó meteort. 

“Ebben a percben láttunk Mogyoródon szabad szemünkkel egy zöld tűzgömböt. Éppen az autópályán tartunk haza, meseszép volt.” – írta szombat este 9 órakor.

Az első tűzgömb egészen pontosan 20 óra 58 perckor és 44 másodperckor tűnt fel a délnyugati horizont fölött, az Időkép több webkamerája is elcsípte. A kiemelt kép a balatonakarattyai magaspartról készült.

További felvételek itt érhetők el.


Forrás: idokep.hu
Fotó: idokep.hu

Kapcsolódó

60 százalékkal élénkült a balatoni kerékpáros turizmus

A növekedő tendencia már évek óta megfigyelhető, ám annak mostani mértéke még a szakembereket is meglepte.
Elolvasom

Bakancslistás helyek a Balaton körül – Hullay vízimalom romja, Rezi

A Rezi és Zalaszántó között elterülő vadregényes erdőn át tekereg az Országos Kéktúra ösvénye. A közkedvelt
Elolvasom

Végrehajtást indított a NAV Schadl György ellen a siófoki luxusnyaralója kapcsán

Az épületen eszközölt szabályellenes bővítéseket az eredeti állapotba kellett volna visszabontani. - -
Elolvasom